XJ-6 speeder prototípus

Mai cikkem nem egy régebbi munkám bemutatója, hanem egy frissebb darabé. Amit viszont nagyon szeretek. Mivel Norbert napra megígértem egy barátomnak, valamint saját szívemnek is kedves, ezért ezzel ezúttal magunkat örvendeztetem meg, de ha valaki ugyancsak a kedvét leli benne, és szívesen olvassa, nézegeti, az tartson velem! Már csak azért is, mert egy erős anyagot hozok.

Sosem titkoltam: az Előzménytrilógiát szeretem. Akkor is így lesz, ha egy hangos tábor ezért lehülyéz, és ezredszer is az orrom alá dörgöli, hogy márpedig a Birodalom Visszavág a legjobb film. Szerintem nem. Nagyon, nagyon nem. Az valahol a végén van az én rangsoromban, míg az Epizód 2 valahol a legelején. Az XJ-6 is ott volt látható, mai cikkünk tárgya. Pontosabban a filmben látható sárga speeder koncepciós rajza, melyet Jay Shuster tervezett meg annak idején, ám valamiért nem az került be a filmbe.

A prototípus járgány egy dúsgazdag coruscanti uraság autója lett volna, annak minden hivalkodó nyomát magán viselve. Kényelmes ülései, fejtámlája szinte magába húzzák a sofőrt és utasát, színe is harmonikus, ízléses. A kabin belső fala párnázott, finom puha fehér párnácskák védik az utasok térdeit, vállát, nehogy az utazás során nekikoccanjon a rideg falnak. A botkormányok vonala finomabb, designosabb, mint ami a filmben bekerülőn látható. A járgányon a 60-as, 70-es évek oldtimer motorjain, és egyes autóin látható tekintélyt parancsoló, nagy lámpák vannak felszerelve, fémes krómos színekben, a lámpatest előtt elhelyezkedő speciális fényszórókkal. Hasonló, mint ez az autó, amit egy bolt kirakatában láttam meg. Patinásnak tűnő gép.

Szerintem a dupla külső oldalkipufogók is ezt idézik fel. Ez a két attribútum egyszerre kelti az emberben az erő és a luxus érzetét. Érdemes még megfigyelni a prototípus XJ-6 bal hátsó részén levő matricákat, melyek nagy valószínűséggel azt hirdetik, hogy a gazdájuk merre járt már. Mint egy világjáró kofferjén, és útlevelében, ott vannak a mementók, pecsétek, matricák azokról a helyekről, ahol megfordult korábban. (Ezeket ezúttal nem festettem, hanem valódi öntapadós matricákkal reprodukáltam az ünnepi anyaghoz.) Talán túl hivalkodónak érezte Lucas, vagy kicsit kilógott volna a cosruscanti forgatag többi gépe közül, ezért lecserélték arra a gépre, amit a végén a filmben köt el Anakin, hogy megmentse a cosruscanti légtérben zuhanó Obi-wan Kenobit.

És itt máris eljutunk mai anyagom magvához. Hiszen látjuk Kenobit menthetetlenül zuhanni, miután Zam Wesell kilövi a droidot, amibe kapaszkodott. Zuhan, zuhan, nyilvánvalóan meghalt volna, ha Anakin nem siet a segítségére. De Anakin rohan, bepattan az XJ-6-osba, és utána ered. Ügyesen alánavigálja a gépet, és Kenobit elkapja. Mit mond ekkor Kenobi? Rárivall vérlázító hangon: „Hol késlekedtél?!”

Az ember nem hisz a fülének. Engem megdöbbentett, mikor először hallottam, azóta is minden alkalommal mellbevág ez a háládatlanság. Persze, Kenobi a Mester, egyfajta tekintélyelvű szigorú szülőként bánik a fiúval, de ugye észrevesszük, hogy egyszer sem hagyja el a száját az a szó, hogy köszönöm?! Valószínűleg ő is megtette volna Anakinért, igen. És? Ezt mit számít? Attól még megmentette az életét. Sokadszor. És azt sem mondja, hogy bikkmakk. Gondoljuk el, hogy fuldoklunk a vízben. Valaki odarohan, kihúz a vízből. Azt mondanánk neki, hogy hol késlekedtél már, majdnem megfulladtam basszus?! Vagy miután kiköpködtünk a vizet végre a tüdőnkből, és meg tudnánk szólalni, megragadnánk a kezét, szemébe néznénk, és őszinte szívvel, hálával telve köszönnénk meg, amit értünk tett? Ilyen esetben az sem ritka, hogy ezek az emberek örökre tartják a kapcsolatot, barátokká válnak, a megmentett örökre leköteleződik megmentője iránt, és annyi szeretetet ad neki, amennyit csak tud, hogy valahogy visszaadja azt, amit érte tettek. De a köszönöm, az a minimum. Mégis, Kenobi sem itt, sem máshol nem teszi ezt meg. Később az Epizód 3-ban mikor a kullancsok ellepik ETA vadászát, Anakin lelövi, lekotorja róla az összeset. Nem hagyja ott, bárhogy mondja Kenobi, hogy hagyja itt, Anakin küzd érte. Bekíséri az Invisible Handbe a billegő vörös vadászt. Mit mond Kenobi? Ráüvölt, hogy még aktív a hangár pajzsa, NEM LÁTOD?!?! Anakin bocsánatot kér, egy pillanatra eltávolodik mestere sérült gépétől, és szétlövi a pajzsgenerátort, hogy be tudjanak dokkolni a CIS gépbe. Megköszönte Kenobi? Nem… Azt sem mondja rohadj meg. Öt perc múlva már Artut bántja, azt az Artut, aki kint vitézül felvette a küzdelmet a kullancsok ellen, míg az ő R4-ese málén tűrte, hogy levágják a fejét. Azt az Artut, aki kikeresi hol a Kancellár, aki irányítja a liftet nekik, aki a sugárpajzsnál a reményük lesz, aki Grievous előtt eltereli a figyelmet hogy ők odaszippanthassák a kardjaikat, és kiszabadulhassanak.

És azt az Artut, aki Anakin szíve csücske. Akit javítgat, upgradel, és akit kb úgy szeret, mint Poe a BB-8 egységet. Naná, hogy ugrik tehát a bántásra és konfrontálódik mesterével a liftben, mikor az R2-D2-t froclizza. Aztán megint picit később Dooku falhozvágja Kenobit, ráomlasztja a lépcsős korlátot, és elalél.

Magatehetetlenül fekszik. Anakin legyőzi a Sith mestert, majd odarohan, és Palpatine ellenében kiráncigálja a romok alól, és hátán cipeli alélt mesterét, aki majd percekkel később a liftjáratban tér magához. Költői kérdés: vajon megköszöni Obi-wan Anakinnak, hogy ezredszer is megmentette a valagát?
Nos tehát, pár példával megvilágosítottam, hogy Obi-wan mennyire rosszul bánik Anakinnal. Egyszerűen nem ismeri a fiú szeretetnyelvét. Egyszerűen képtelen őt úgy kezelni, ahogy arra az ifjú lelke szomjúhozna. Egy olyan gyerek, akinek apja nem volt, csak anyja, attól is korán elszakítják, akinek nincs senkije, sem barátja, semmije, csak a Mestere, aki viszont hagyja megfulladni szeretet nélkül, ugyan mit várunk ennek törvényszerű kimeneteként? Az epizód 2 csodásan mutatja ezt meg nekünk, lépésről lépésre. Azt is vegyük észre, hogy ezeket a fájó sebeket támadja majd Palpatine! Kenobi nem dicséri meg szinte semmiért, a Tanács sem, csak egzecíroztatják mindig, az „R2 come home” Clone Wars részben mondja is Anakin, mikor R2-D2-t megdicsérik, hogy ő ilyet mióta él, nem kapott.

Azaz a robotot többre tartja pl Windu, mint Skywalkert. Ezért Anakin ismét és ismét bizonyítani kényszerül. Túlteljesít, próbálja egyre nagyobb produktumokkal kiérdemeli a dicséretet, a szeretetet. Ám nem kapja meg. Fuldoklik a lelke a szeretetlenségben. Ezt érzi meg Palpatine, és ajnározni kezdi hazug dicséretekkel. „Te leszel minden idők legnagyobb Jedije, Erőd nagyobb lesz mint Yodáé.” Mit mond neki Kenobi az XJ-6-osban, mikor Anakin azt mondja, hogy egy napon jobb lesz mint Yoda, és már most is jobban vív? „Csak a képzeletedben, éretlen tanítványom.” Ami persze igaz, hiszen Anakin az Epizód 2-ben még gyenge, Dooku is simán lenyomja a Geonózisi hangárban. Mégis, a Mester dolga lenne őt erősíteni, bátorítani, és ha kell, valóban jobbá tenni, segíteni, hogy jobb legyen, mint Yoda, nem letörni a magabiztosságát, és csírájában elfojtani ezirányú vágyát. Az Epizód 8-ban maga Yoda mondja, hogy a mester dolga az, hogy a tanítványa meghaladja, jobb legyen nála. Míg Kenobi inkább nyesegeti Anakin kezdődő hajtásait. Nem támogatja, sokkal inkább korlátozza. Sokszor diktatórikus, tekintélyelvű módon, de oly vérlázítóan, hogy az ember tényleg döbbenten szemléli. Emlékezzünk vissza a jelenetre, mikor Obi-wan Kenobi a film elején Anakint ledurungolja Padme Amidala, Typho kapitány és Jar Jar előtt, hogy „te pedig tudd, hol a helyed!” Ez olyan megalázó, annyira autoriter, annyira undorító, hogy a jelenet összes szem és fültanúja zavarba jön, nézzük meg, mekkorákat nyelnek, milyen borzalmas helyzetbe hozza nyilvánosan Anakint! Nem így nevelünk! Ha meg akarta alázni nyilvánosan a fiút, arra jó volt. Ráadásul a szerelme előtt! Micsoda szégyen ez az ifjú Anakinnak, aki évek óta nem látta a lányt, próbálná a lányt megvédeni, a merénylőjének kilétét felfedni, és úgy egyáltalán a lehető legjobb színben feltűnni Padme előtt, erre a mestere a lány előtt kvázi azt mondja Anakinnak, hogy kussoljon, és csinálja azt amit ő mond, hiszen ő a Mester, és Anakin tudja hol a helye a hierarchiában, az ő szava lényegtelen, hunyászkodjon meg, és robotikusan csinálja amit a Jedik mondanak, vagy amit a Mestere mond, azért mert CSAK. Ezt mind-mind a „gyűlölt” Epizód 2 adja. Persze aki ezeket nem érti, az rühelli a filmet. Mert hogy szerintük nyálas. Meg azt ismételgetik, hogy a homok bemegy mindenhova, legyen is ezzel bármi a probléma. Megdöbbent, hogy a napokban több magát StarWarsosnak, rajongónak tartó emberrel is beszélve azzal kellett szembesülnöm, hogy még ezen emberek egy része sem emlékszik, mit mond Kenobi Anakinnak ezekben a szituációkban. Vagy ha emlékszik, nem érti a jelenetet, félremagyarázza, mondván, hogy ugyan már, hiszen ott csak húzzák egymás agyát, poénkodnak. Aki ezt így értelmezi, ott súlyos gondok vannak szerintem. Olyan mértékű értetlenség ez, mely alapjaiban akadályozza meg az Előzmény befogadását, értelmezését. Miközben ha csak az Epizód 2-t nézzük, ott is számos helyen tudatja, érezteti Anakin, hogy szinte megfullad Kenobi miatt, ezt sokan nem értik, félreértelmezik. Édesanyja elvesztése után úgy vágja a szerszámot a falhoz, hogy Kenobit kárhoztatja. Emlékszünk? „Korlátoz engem! Féltékeny rám!”

Padménak is ezt mondja, mikor négyszemközt vannak a lakosztályában. Azt hiszem úgy fogalmaz, hogy gúzsbaköti őt Kenobi. Miközben szárnyakat kéne adnia neki. Főleg annak tudatában, hogy úgy vélik, ő lesz a Kiválasztott! De milyen Kiválasztott az, akinek engedélyt kell kérnie előbb a mesterétől, mielőtt kimegy a vécére? Miközben Palpatine folyton „erősíti”, Kenobi folyton korlátozza. Csoda hát, ha Palpatine-t lassan atyai mentoraként, barátjaként tartja számon, míg Kenobival szemben pedig egyre több és több felgyülemlett, mélyen elrejtett, de belül fortyogó indulatot raktároz el, mely egyszer óhatatlanul kirobban? Mustafaron jelesül. Kenobi ott, csak akkor döbben rá, hogy nem volt jó mestere a fiúnak. A láván hánykolódva, farkasszemet nézve sebzett, megtébolyított padawanjával Kenobi kimondja: rosszul tanítottalak. Jaj de késő ez már. Még ha belátás is, fájdalmas látni, mennyire nem vette észre Kenobi, milyen rossz Mester. Bocsánat, másképp fogalmazok. Nem Anakinhoz való Mester. Egy korábbi cikkemben írtam is, Kenobi maga is koraéretten vált Lovaggá. Még nem volt készen a próbákra, mikor Mestere lepasszolta őt Anakin miatt. Másképp mondva, magára hagyta! Olyan fájdalom ez benne is, mely belül biztos gyötri. Bár ott azt látjuk, hogy konzervatív Jediként egyből pattan, és Qui-Gont szajkózva kijelenti, hogy igen, készen állok a próbákra, ám Yoda kimondja, ezt nem te döntöd el. Annak is eljött volna az ideje. De ez ott csak és kizárólag azért történik meg, mert Qui-Gonnak már van egy Padawanja a személyében, így nem képezhetné Anakint. Így Kenobit késznek nyilvánítja, hazug módon, nagyot nyelve, oldalvást rásandítva.

Az út szélén hagyja Kenobit, aki még maga sem volt kész, hogy a kis Anakint taníthassa, ám Maul megöli Qui-Gont. Obi-wan a Mestere halálakor megígéri neki, hogy kiképzi Anakint. A Kiválasztottat! Egy olyan Jedi, aki még önmaga is csak félkész az adott pillanatban, arra kényszerül, hogy Anakin mestere legyen!

Hogy Qui-Gon jó Mestere lett volna-e Anakinnak, nem tudom. Annyival másabb, hogy Anakin apjaként tekintett rá, kötődött hozzá, szerette. Talán jobban elfogadta volna. Qui-Gon sokat tanítgatta míg élt, a kis Anakin mindig hallgatott rá. Szárnyakat adott neki, nem lenyesegette a tollait. Ráadásul ő maga is picit renitens, a szabályok alól sokszor kitörő Jedi volt, nem olyan konvencionális, dogmatikus, mint Obi-wan. Ők ketten (mármint Kenobi és Anakin) tűz és víz voltak, ez is magában kódolta a bukást. Talán Yoda kellett volna, de ő hiperdogmatikus lett volna Anakinhoz, viszont tudásban és képességekben megfelelően támogató, ugyanakkor nem gondolnám, hogy jobban támogatta volna Anakin lelkét. Nekem úgy tűnik, hogy nem lehetett ez az egész másképp. Mintha tényleg az Erő rendelte volna így. Ennek meg kellett történnie, végső soron mindegy volt tehát, ki a Mestere.
Félreértés ne essék: imádom az Előzményes Kenobit, karakterével és színészészével együtt. Azaz azt is, amilyen a filmben volt. De értelmezni kell tudni őt. És kontextusba helyezni. Őszintén kimondani, amit ő is kimond végül, rossz mestered voltam, rosszul tanítottalak. Én azt gondolom, tanítani még csak-csak, inkább mentorálni, támogatni, szeretni nem tudta Anakint. Legalábbis megfelelőképpen. Úgy, ahogy Anakin szerette volna. Ahogy vele lehetett volna bánni. Ha Kenobi kielégíti a fiú lelki szükségleteit, ezzel Palpatine már nem tudta volna támadni, így kevésbé lett volna megkísérthető. Ha szeretve lett volna, nem fulladozott volna a lelke minden szeretetcseppért, nem kötődött volna ily féltékenyen, ennyire halálosan Amidala irányába, aki végül az lett számára, aki egyedül a világon van neki, akitől szeretetet kap, melyet nem tud elveszteni, ez lehetetlen, Padme nem halhat meg, hiszen nincs más számára, csak és kizárólag ő. Ne felejtsük el, egy szűz fiú első és utolsó szerelme, felesége, akinek mindenét odaadta, de mindent követelt is ezért. Egyetlen esélye a szerelemre, egyetlen hazug, titkolt kapcsolata, melyet bűntudattól átlengve, a világ és a Jedik elől rejtve kellett megélnie, nyilván ez sem segített neki. Hogy úgy kell a szeretetet megélnie, mintha rosszat csinálna, mintha bűnt követne el, melyet rejtegetnie kell, hazudniuk róla.

Ezek mind-mind benne vannak abban az ominózus XJ-6 jelenetben, és a hol késlekedtél mondatban. Remek pillanat, mely jóval többet hordoz annál, amit a többség megért belőle. Nyilván kell legyen egy autós üldözés szerű jelenet a filmben, mint majdnem minden hollywoodi produkcióban, és mint általában a Star Wars epizódokban is van egy hasonló száguldós, üldözős jelenet. Az Epizód 1-ben ugye a Podrace jelenet, a 2-ben ez az XJ-6 száguldás, vagy Kenobi és Jango száguldása a geonosisi meteorit övezetben, vagy a 3-ban mikor Grievous wheelbike-ját üldözi Kenobi Boga hátán. A klasszikusban meg mondjuk az endori speeder bike száguldás hasonló. Ezek többsége funkció és mondanivaló nélküli, inkább a hollywoodi száguldást jeleníti meg. Az XJ-6 speederrel való száguldás az egyetlen, ami sokkal többet ad. Ahol a párbeszéd, a színészi játék, és minden momentum Obi-wan és Anakin Skywalker viszonyát jeleníti meg. Obi-want felelősnek érzem Anakin bukásáért. Nem csak miatta kárhozott el, de szerepe és felelőssége megkérdőjelezhetetlen. Az Epizód 8-ban az idős Luke is azt jelenti ki, mikor Rey a Jediket piedesztálra állítja, hogy ez nem teljesen igaz, mert pont egy Jedi volt az, aki kiképezte Darth Vadert, és a világra szabadította. Ez a Jedi pedig Obi-wan Kenobi.
Nyilván Anakin bukása egy összetettebb probléma, ami több dolog szerencsétlen együttállása miatt eszkalálódott ennyire fel, de az egyik legfontosabb komponens az Obi-wan mentorálás és szeretet, vagy annak hiánya.

Köszönöm a figyelmet, remélem jól szórakoztál, és elgondolkodtattalak. Tekintsétek meg a custom XJ-6 Coruscant speederemet! Egy roncs speedert vettem, először úgy gondoltam, restaurálom, és elkészítem a filmben látottat.

A fotón látható, hogy ezt meg is tettem, létrehozva a kis oldallámpákat, a letört kormányt, vagy az elveszett antennát. De úgy gondoltam, ez túl snassz. Egyrészt meg is van gyári, hiánytalan formában az eredeti, másrészt a prototípus ezerszer szebb. És kihívásnak is komolyabb. Ezért inkább azt készítettem el, levagdosva az összes addigi munkámat róla, viszont megmagasítva a háttámla mögötti részeket, kialakítva az üléseket, a lámpákat, a kipufogót, a kormányrészt, de még az antennából is hiányzott egy, az is custom. A matricák is az én munkám, és a fehér bélés párnák is. A padlólemez feketére festve, a nagy régi szélvédő helyére elkészítve ez a kisebb elem. Ilyen sincs túl sok embernek a világon. 😉 Ez a gép egyszerre tűnik elegánsnak, patinásnak például a lámpái, és a kormánya miatt, ugyanakkor erősnek az oldalkipufogói és a szabadon látható más színezetű motorok miatt, ami egy podracerhez is hasonlítható erőt és tekintélyt ad neki.

Custom XJ-6 Coruscant speeder balról

Custom XJ-6 Coruscant speeder jobbról

Custom XJ-6 Coruscant speeder elölről

Custom XJ-6 Coruscant speeder hátulról

A jelenet összes szereplője, Anakin, Obi-wan, Zam, és az érintett speederek

A cikket írta Rostás Norbert, 2020 június 6, a jármű készülte azelőtt.