Fives

A cikket Makranczi Zalán Művész úr tiszteletére készítettem, Fives magyarhangjának, neki dedikálom. A remekbe szabott hangminta során a már haldokló, menekülő, kétségbeesett Fives szerepében halljátok, ahogy a megszerzett bizonyítékokról beszél, melyeket halála esetén itt akkor is megtaláltok a CustomStarWarson, ha vele történne is valami. A hangminta a panellel indítható.




A Kiterjesztett Univerzumot nagyon szeretem. Aki olvassa a cikkeim itt az oldalon, vagy nézi az elkészült custom figurákat, láthatja is, hogy javarészt onnan származnak a munkáim. A játékok világa, és a Clone Wars ezen belül is kiemelt helyet kap. Úgy gondolom, hogy többet adnak lelkileg, és élményben, mint akár egy nagyfilm. Több lehetőség van kidolgozni egy karaktert. Több idő. Kisebbek a kötöttségek, sem időben, sem témaválasztásban nincs olyan nagy feszesség, így egy karaktert folytonosan lehet építeni, fejleszteni, alárakni történeteket, amik által egyre fajsúlyosabbá válhat. Ilyen lesz mai cikkünk főszereplője is, bizonyos CT-5555, azaz clone trooper 5555. A Clone Wars-ban eleinte Csupaötként definiálták, később elfogadottá, és széles körben elterjedtté vált a Fives név, az angol megfelelője a névnek tehát meghonosodott. Én is így hivatkoznék rá a továbbiakban. Számomra Fives a 6. évadban megjelent piros gyakorlóruhás/kórházi ruhás változata igazán fontos, ezért azt fogom elkészíteni custom figuraként, de tárgyalom a klón más megjelenéseit is, és azok fontosságát. 

Fives első megjelenése máris igen fajsúlyos volt. Az első évadban a Rookies részben jelent meg először, mint “kopasz”, azaz zöldfülű, tapasztalatlan klón. Erre utal a rész címe is. Richi bázist őrzik páran, mind hasonló kopasz klón. Utálják a feladatot. Unatkoznak, sosem történik semmi, csak néha egy meteor csapódik be a bázis közelébe, de ez a legizgalmasabb dolog ott.

Ifjonti hévvel arra vágynak, hogy a frontra kerüljenek, végre harcolhassanak, megvédhessék a hazát. Ép ésszel ez felfoghatatlan, de sok alkotás mutatja ezt be, amikor egy ifjú nem érti mi fog rá várni, csak fűti a lelkét a hazafias hév. Mel Gibson nagyszerű filmje, a Hazafi is részben erről szól. Fiai mind mennének harcolni a britek ellen, pedig még nem is nagykorúak. Semmit sem tudnak a front szörnyűségeiről, az egészet egyfajta pátoszos, dicsőséges, hazafias tettnek sejtik, ám fogalmuk sincs arról, mi vár majd rájuk. Mel Gibson sorban veszti el fiait, akik szinte egytől egyig csak a vég küszöbén, vért öklendezve jönnek rá csak, hogy ebben bizony vajmi kevés vonzó, és dicsőséges van. Ellenben az ember lát és tapasztal annyi borzalmat, ami (még ha túléli is a háború poklát), a lelkét gyakorlatilag megöli. Ráadásul a gyerekek bábokká válnak a konspirációk, a politika, a felső körök általuk sokszor nem is ismert játékaiban. Nos, ezt Fives is mind meg fogja tapasztalni, majdnem ugyanúgy. Az unalmas hétköznapok, a látszatbéke gyorsan köddé foszlik, mikor utoléri őt a háború itt, Richin, így, kopasz, felkészületlen klónként. Mikor a Szeparatisták váratlanul rátörnek a bázisra, ő és társai kénytelenek felvenni a harcot a túlerő ellen. A csapat gyakorlatilag felmorzsolódik, és íme, megkapják amire vágytak, a háborút, annak minden kegyetlenségével. A bázist részben fel kell robbantsák, hogy az azt elárasztó droidokat megsemmisítsék, ám mivel ezt távirányítással nem tudják, egy közeli társa (Hevy) önfeláldozó módon ezt manuálisan végzi el, meg is hal. A csapat pár túlélőjét Cody és Rex mentik meg. A közös harcuk során Fives mély benyomást tesz Rex századosra, aki kijelenti, szívesen látna ilyen vitézül harcoló klónokat a dicsőséges 501-es légióban is. A rész végén egy lelőtt szörny kék vérével szennyezett kezét rányomja a túlélők tiszta mellkasvértjére, ezzel rituálisan “bekékíti” őket, ami ugye az 501-es légió színe, másrészt kifejezi, hogy a klónok immár nem fényesek, hanem harcedzettek, átestek a tűzkeresztségen, és helytálltak. Így Fives és Echo bekerül az 501-esbe. 

Ez egyfajta előrelépés tehát. Dicsőség. Ugyanakkor egy szintlépés is. Innentől Fives mást kap a háborúból. Mást kap az egészből. Egyrészt a Citadellás részek során, mikoris Even Piell Jedi mestert akarják kiszabadítani, elveszti közeli társát,Echot.

Ezzel az utolsó társát, akivel Richin szolgált, az utolsó onnan túlélt bajtársat, barátot. Egyre komolyabb küldetések, egyre több veszteség, egyre több borzalom megtapasztalása. Később Umbarán szembesülnie kell azzal, hogy az általa is tisztelt és szeretett Jedik sem szentek. Őket is megfertőzheti a háború, az ideológiák, a Sötét Oldal, és klónként szembesülnie kell azzal, hogy milyen borzalmas dilemma az, ha a katona felettese korrupt, akinek alá van rendelve, köteles a parancsait követni, ráadásul félistenként tisztel Jedi mivolta miatt, ugyanakkor egyértelmű az, hogy Pong Krell (mert róla van szó, ő a felettes Jedi) már nem önmaga, parancsai nem csak hogy rosszak, de nyilvánvalóan hazaáruló, és a klónokat úgy áldozná fel, úgy dobná ki mindet a szemétbe, mint egy használt zsebkendőt. Így Krell osztaga végül saját életéért kell küzdjön Umbarán, és ellen kell szegüljön, sőt, fel kell lázadjon Jedi tábornokuk ellen, aki nyilvánvalóan a halálba vezetné, illetve inkább küldené őket. Végül Krellt meg is ölik, de iszonyú áldozatokat szenvednek a klónok is. Ráadásul ezen részek alatt egy világ omlik össze bennük, amikor egy Jediben kell csalatkozzanak. Ez megint egy igen keserű lecke a háborúról, egy nehezen érthető, szomorú esemény. 

Mivel a Clone Wars nem lineáris, a készítők sokszor ugrálnak az időben. Ha úgy alakul, egy témának kidolgozzák az előzményét, vagy épp kicsit előreugranak az időben. Fives karaktere egyre érdekesebbé vált, ezért kitalálták, hogy megmutatják a kezdeti pillanatait is. Megkaptuk hát a Dominó osztagot tőlük, egy ötfős különítményt, akik a kezdeti lépéseiket teszik csak, kiképzőtisztek felügyelete alatt.

Az osztag öntörvényű, egyénieskedő. Nem tudnak összedolgozni, s talán nem is akarnak. Vizsgáikon elbuknak. Egyesek fel is akarják adni, lelépni, hagyni az egészet a fenébe. Végül Shaak Ti Jedi tábornok közbenjárása kell ahhoz, hogy még egy utolsó esélyt kaphassanak. A csapat végül összeforr, kialakulnak az összhangok, kötődések, barátságok, szerepek. Sikeresen le is vizsgáznak, még tehát a Rookies rész előtt. Ez segít nekünk igazán megérteni, hogy ami ott (és a későbbiek során elvész), azt milyen komoly munka előzte meg, mennyit raktak bele, és mi alakult ki köztük. Ez dramaturgiailag megerősíti a veszteség fájdalmát, megértjük és átérezzük, hogy mit érezhet az, aki nagy nehezen épít egy várat, ami utána leomlik, és/vagy rosszakaratúan letapossák. 

Még jobban elmélyítik a karaktert egy másik részben, mikoris Fives visszakerül Kaminóra. Érdekes tanulság lesz számára, milyen érzés dicső ARC trooperként visszatérni oda, ahol hajdan ő is “született”, tanult, és ifjú volt. Hogy a mostani kopaszok hogy néznek rá. Szinte csókolommal köszönnek. Nyilván ezt megélni is egy érdekes lelki feladat. A legérdekesebb tükröt a kis púpos, selejtes klón, 99 mutatja mégis. A lebecsült, utált, megvetett társuk, aki sosem léphetett közéjük, valamiféle genetikai deformációja miatt. Mikor a CIS rátör Kaminóra, olyan kevesen vannak jelen, hogy a gyermek klónok is harcolni kényszerülnek a nagyok, tapasztaltak mellett.

A harci cselekményekben (segítőként) részt vesz a kis 99 is, akit egy megható részben eltalálnak, és meghal Fives-ék kezében. Átértékelve mindent, mi korábban volt, ahogy ők is csúfolták a púpost, ahogy lebecsülték, semmibevették, a “nagy” ARC trooperek kitűzik egy becses kitüntetésüket a haldokló 99 mellére, ezzel megadva neki végül az áhított elismerést, ami számára nem egy kitüntetést volt, hanem az elfogadás, és a szeretet jele, és az az élmény, hogy élete utolsó perceiben ő maga is klón lehetett. 



Ringo Vindán Fives szemtanúja lesz annak, ahogy társa, barátja, Tup hátulról agyonlövi Tiplar Jedi mestert. A klón már korábban is mutatta zavarodottság jeleit, de Fives nem gondolt ilyen rosszra. Döbbenten nézi hát, ahogy szakaszvezetője holtan rogy a földre, mögötte Tup füstölgő puskacsővel mered a hullára. Fives elsőként veti magát a barátjára. El sem tudom képzelni, mit érezhet, mikor barátját kell letepernie, és átadnia a Jediknek. Anakin Skywalkernek, és Tiplar nővérének, az ugyancsak az osztagban szolgáló Tiplee-nek. Legalább olyan nehéz lehet Fives-nak ez, mint Tiplee-nek nem ott helyben leszúrni nővére őrült merénylőjét, aki ráadásul Tiplee-re is rátámad. Érthetetlen viselkedése miatt Tup klónt elviszik Kaminóra, hogy megvizsgálják.

Ám állapota rohamosan romlik. Néha őrjöng, néha semmire sem emlékszik, néha ájultan fekszik. Fives ottmarad vele, vigyáz a barátjára, Rex engedélyével.

Mivel valamiféle fertőzésre gyanakodnak, Fives-ot is elkülönítik, ki tudja, nem kapta el ő is a “Jedi-ölő” vírust. Dr Nala Se rendkívül ellenséges vele, főleg miután a klón egyre erősebben kezd lobbizni társa életéért, akit a kaminóiak meg akarnak ölni, s felboncolni, illetve erőteljesen szorgalmazza, hogy kiderüljön az igazság. Amit még nem tud hogy mi, de biztos benne, hogy nem az, amit Nala Se doktornő mond. Fives magánnyomozásba kezd, amivel még jobban felhúzza a doktornőt, aki immár teljes dühével Fives ellen fordul. Főleg, miután AZI-3 medikai droiddal kiműtteti Tup fejéből az inhibitor chipjét, és rájön, hogy ez valamiféle vezérlő objektum, ami a klón lépéseit, tetteit irányítja. Kideríti, hogy MINDEN klónban van. Saját magában is. Lassan Fives lesz a közellenség, annak ellenére, hogy ő semmit sem tett, Tup lőtte le Tiplart, most mégis azt érzi, tőle jobban félnek. Megtapasztalja, milyen egyedül harcolni. Ezt (is) a háború tanítja neki. Egyedül marad, űzött vadként menekül, hajtóvadászatot indítanak ellene. AZI-3 kiszedi Fives chipjét is, kiderül, hogy az övé jó, Tupé elromlott, valamit korábban csinált, mint ahogy kellett volna. A szálak egyre kuszábbak, és egyre magasabbra vezetnek. Mivel ShaakTi mester jelen van Kaminón, és őt ugye Dominós kora óta ismeri, beavatja abba, amit tud. Shaak Ti védelmébe veszi, ám be akarja tartatni vele a törvényeket, és a szolgálati utat. Át kell adja a tumornak hitt inhibitor chipet, és megadnia magát, hogy majd kihallgatják a Jedik. Ám Palpatine közbelép, és magához rendelteti a klónt. A fogoly Fives-ba Nala Se doktornő befecskendez valamit, szerintem lassú hatású mérget, amit a többiek nyugtatónak gondolnak, ám Fives egyre rosszabbul lesz. Orientációs problémái lesznek, támolyog, szeme előtt összefut minden. Mintha a gondolatait sem tudná összeszedni. Nem tud rendesen beszélni, érvelni, elmondani, mire jött rá. Indulati kitörések öntik el, néha üvölt, és agresszív, majd lenyugtatja magát, de rövidesen ismét rátör. Nyilvánvalóvá válik, el kívánják hallgattatni. Meg akarják ölni. Palpatine megrendez egy előadást, kiküld mindenkit, hogy majd egyedül beszél vele, majd remegő hangon előadja, hogy Fives rátámadt, megpróbálta megölni, és elmenekült. Immár Fives-ra vadászik fél Coruscant. A háború már nem tűnik számára oly vonzó, magasztos dolognak. Fél. Menekül. Szenved. Bujkál. Haldoklik… 

Egyedüli mentségeként közvetlen parancsnokát, Rex kapitányt, és tisztelt Jedi felettesét, Anakint tudja elképzelni. Megbízik még egyszer, utoljára valakiben, üzen nekik, és egy raktárba hívja őket. Ám mivel nem tudja, számíthat-e rájuk, csapdát állít nekik. Energiaketrecet fejleszt köréjük, hogy ne árthassanak neki, és míg beszélnek, ne bánthassák őt. Ám ezzel saját szövetségeseit köti gúzsba. Akik segíthetnének neki, de nem tudja már, kiben bízhat. Nem tudja elmondani a Galaktikus összeesküvés általa feltárt dolgait Anakinéknak, mert rájuk tör a Coruscanti védelmi erőktől Fox és egy osztag klón, akik körözött bűnözőként üldözik, és kényszerítenék feltétel nélküli megadásra. A beteg, zavarodott Fives kétségbeesett mozdulatot tesz Rex letett pisztolya felé, ami miatt Fox szíven lövi őt. Anakin kikiabál a sugárcsapdából, hogy engedjék már ki, és odarohannak haldokló társukhoz, aki a kezükben hal meg. A klónok leveszik a sisakjukat, és tisztelettel állják körbe vitéz bajtársukat. 

fives_halala



Megható, és tanulságos életútja sok mindent megmutat a háborúból, ami minden, csak nem magasztos. Megismerjük általa, hogy a kisember milyen tehetetlen a nagyok játszmáiban, és legyen valaki bármekkora hős is, hogyan lesz kikiáltva bűnösnek, rendszerellenségnek. Megismerjük azt is, hogy az ember élete során mindig milyen más szerepekbe kényszerül, mennyi próba éri, és milyen nehéz azokban helytállni, és embernek maradni. Sok elit klón van a Star Wars-ban, csillogó páncélú vitéz harcos. Talán a cikkemből kiderült, hogy én mégis miért választottam a kaminói kórházi ruhás, civilként harcoló EMBERT, Fives-ot.

Tekintsétek meg a custom Fives figurámat egyedi diorámákban!

Fives és AZI-3 a tumorról/chipről beszélgetnek

(Fives elölről)


AZI-3 magára vonja Shaak Ti és a Kaminoi védelmi erők parancsnokának figyelmét, hogy Fives elszökhessen

(Fives hátulról)


Fives kiműttetett chipjét Nala Se elkobozza

(Elölről)


Shaak Ti védelmébe veszi Fives-t

(Fives jobbról)


Köszönöm, hogy meglátogattad a CustomStarWars oldalt. Gyere vissza mielőbb!

 A cikket írta: Rostás Norbert 2019. 01. 16. (a figura készülte évekkel azelőtt.)