TC-70

A cikket Oláh Orsolya Művésznő tiszteletére készítettem, neki dedikálom. A hangmintája ezzel a hangpanellel indítható el.

TC-70 Jabba protokoll droidja volt a Klónok Háborúja idején. Körülbelül 40 évvel azelőtt szolgálta a Hutt urat, mielőtt a C-3PO lett a droidja egy rövid ideig a film szerint. Feladatuk szerint nagyjából megegyező módon kellett dolgozzanak Jabbának, többnyire protokolláris, ceremóniamesteri, vagy fordítói feladatokat kaptak mind a ketten, ugye pár év eltéréssel. Nem tudni, mennyi ideig is dolgozott TC-70 Jabbának, és azt sem, mi lett vele. A Jedi Visszatérben EV-9D9 megemlíti C-3PO-nak, hogy elődjét, azaz az előző protokoll droidot Jabba valamiért haragjában dezintegráltatta. Előfordulhat, hogy ez TC-70 volt, de ez nem bizonyos. Az viszont bizonyos, hogy Jabba protokoll droidjainak nem volt életbiztosítás a Huttnak dolgozni. Bizony Jabba a haragját sokszor a fordítón töltötte ki, tehát amikor olyat mondtak neki, ami neki nem tetszett, a droidot jobb esetben szidalmazni kezdte, rosszabb esetben megütötte, legrosszabb esetben dezintegráltatta. 

Ezért a mindenkori protokoll droidjai elég óvatosan próbáltak fogalmazni, de hát nyilván ha olyat kellett fordítaniuk, ami a Huttnak nem tetszett, azt lehetett akárhogy csomagolni, finomítani, nagy volt az esélye egy sallernek. Láttuk jól, hogy dühében például C-3PO-t is visszakézből úgy mellbevágta egy esetben a Jediben, hogy az lezuhant mellőle a trónról, majd mikor visszatápászkodott mellé, ott volt a mellén a zöld trutyi, ami Jabba békás kezéről ragadt rá a droid mellére. De le is hordta őket, mindenféle tökkelütöttnek, ostobának, idiótának titulálva a droidokat, de még bizony Bib Fortunát is, mikor az Luke elmetrükkje miatt időszakosan az ifjú Jedi álláspontját képviselte előtte. Mondjuk ő könnyen beszél ugye, hisz mint tudjuk a Hutttokra nem hat az Elme trükk, de a Twi’lek Bib Fortuna ez ellen védtelen volt. Kapott is érte, szerencséjére csak szidalmakat. Az óvatos fogalmazáson kívül ezért a robotok és Bib Fortuna is meghonosítottak egyfajta ajnározó, túlságosan szervilis, nyalizó nyelvezetet, mellyel folyton a hiú Hutt önképét legyezgették, és emelték a magasba. Például a megszólításához (szinte) minden alkalommal hozzátettek valami túlzó, magasztos jelzőt, mint például azt, hogy Fényességes, Hatalmas, Magasságos, Végtelenül Bölcs, Kegyes, vagy egyes első fordítások szerint Fennkölt, Imádandó, stb. Ezt általában a vendégek is átvették, és így szólították Jabbát. Persze ez nem menthetett meg senkit Jabba haragjától, de tompíthatta a kommunikáció élét. 



TC-70 egyúttal zsilipelte is az érkezőket, azaz ő jelentette be őket, és alsóbb rangú jövevénynek sokszor nem is lehetett a Hutthoz közvetlenül beszélnie sem, hanem csak a droidhoz, aki a protokoll szerint átadta az üzenetet, vagy Jabba morgását lefordította a vendégnek. Ez sokszor még az udvartartás tagjaira is vonatkozott, és hát lássuk be, elég sok aljanép volt ott, akikre ez éppúgy vonatkozott. Ezen a képen jól láthatóan egy Jabba pribék nem Jabbának beszél, hisz erre nem volt méltó, tehát belesúgja üzenetét TC-70 fülébe, aki majd a protokoll szerint ezt továbbítja a Huttnak. 



Mikor Jabba kiküldött három fejvadászt, TC-70 jelentette be visszatértüket is, mondván, hogy a fejvadászok visszatértek. Nyilvánvalóan ez is egy tompított információközlés volt, mellyel a droid önmagát védte, ugyanis nem merte megmondani, hogy a fejvadászokat kinyírták, küldetésük meghiúsult. Minderre Jabba akkor jött rá, mikor behozták a fejvadászokat, igaz, darabokban, fejüket levágva. Jabba dühödten ordított fel, de ezt TC-70 ezúttal megúszta. 

TC-70 feladata volt az is, hogy a potenciális veszélyforrásokat részben kiszűrje, bár erre Jabba több szintű zsilipeltetést vezetett be. Ezek közül nyilván a legfontosabb veszélyforrás a fegyver volt, ezért TC-70 többnyire már a bejáratnál elkérte a látogató fegyverét, és csak anélkül engedte be. (Képünkön például Anakintól kéri el kardját, pár fegyveres őr nyomatékosító jelenléte mellett.)

Persze még bent volt/lehetett motozás is, illetve ott volt Wol Cabasshite, egy óriási puhatestű, amely a Hutt kamrájának falához tapadt, és az új embereket az érzékeny nyelvével letapogatta, megszaglászta, kvázi megmotozta. Persze fegyver így is nem egyszer átjutott az ellenőrzéseken. Egy ilyen bombát Bubo, egyik hűséges embere bekapott inkább, hogy megmentse a Huttot egy gyilkossági kísérlettől. Bubo lenyelte a bombát, az leszakította alsótestét, de életben maradt, és ezért Jabba örökre udvartartásába fogadta hálából. De például Leia is behozott valahogy egy termáldetonátort, mellyel zsarolta Jabbát, hogy fizessen többet Csubakkáért. És természetesen őreinél, fejvadászainál, és az átlag körülötte lebzselőnél is volt fegyver, úgyhogy Jabba állandóan nyitva kellett tartsa a szemét ennyi kétes alak közt. Frusztrációját tehát sokszor pont a hozzá közelállókon vezette le, meg a gyengéken. Mint például a droidjain. 

TC-70 először a Clone Wars pilot epizódjában bukkant fel. Ez az egészestés rész vezette be, és indította sikeres útjára a Klónok Háborúja animációs sorozatot, mely hat csodás évadot adott nekünk, és megannyi érdekes karaktert, történetet. Ezek egyike TC-70 is. A droid női programozást kapott, és női hangon is beszél. Az eredeti filmben Nika Futterman szinkronizálja minden alkalommal, itthon azonban minden részben más-más magyarhangot kapott. Jellemző rá egyfajta természetellenes hangsúlyozás, és helyenként monoton, érzelemmentes beszéd. Festésében szögesen eltér a “normál” protokoll droidok általában konszolidált, egyszínű változataitól. Ugye a TC sorozatból például TC-14-et ismerjük, a Baljós Árnyakban ő fogadta Qui Gonékat, ő ezüst színű. A 3PO sorozatból többet is ismerünk, ők többnyire arany, fehér, vörös, vagy kék színűek. Ezzel ellentétben TC-70 bronzos, barnás, fémes, ezüst színekben pompázik testszerte. 


A pilot epizód után még 3 Clone Wars epizódban is felbukkan, fordít Obi-Wan Kenobi Jedi mesternek, Dooku grófnak, Anakin Skywalkernek, Cad Bane-nek, Papanoida bárónak.

Majd megjelent képregényekben, novellákban említették meg, játékok átvezető animációjában, végül Build A Droidként is kigyűjthetőek lettek a darabjai a szokásos termékkapcsolás részeként. Azaz venni kellett 6 figurát, minden figura dobozában volt egy testrésze, két kéz, két láb, fej, és torzó, melyekből kirakható volt. Én inkább elkészítettem magamnak. 

 

Tekintsétek meg a custom TC-70 droidomat!

Custom TC-70 droid figura elölről

tc70_custom front

Custom TC-70 Jabba udvartartásában

tc70 jabba udvarában

Köszönöm a figyelmeteket, látogassatok vissza máskor is, még sok minden érdekesség vár rátok!

A cikket írta: Rostás Norbert 2017. 12. 14. (a figura készülte évekkel azelőtt.)