Elit rohamosztagos

Mai cikkemben egy különleges elit rohamosztagost mutatok be, akit a Galactic Battlegrounds játék telepítése közben vettem észre a különböző játéktervek, koncepciós rajzok között.

Később a feltelepült játék nyitóképernyőjén is visszaköszön a menü bal oldalán, szemben állva egy lázadóval, a két kaszt örök ellentétét szimbolizálandó. Elég látványos karakternek tűnt, ezért eldöntöttem, hogy megcsinálom. Érdekessé teszi a mellvértje, mely páncélos lovaggá teszi picit. Igaz, rá is fér, mert a rohamosztagosok páncélja sajnos nem túl sok mindennek áll ellen, de erről majd később… Mindenesetre a mellvért egy extra védelmet nyújt ennek a speciális gyalogosnak, nyilvánvalóan a létfontosságú szerveket, a test középvonalát védve. Vagy ott van a sisakon az a fókuszáló eszköz, mely nyilvánvalóan a pontosabb lövés elősegítését jelképezi. Sokan kezdenek el bólogatni valószínűleg, bizony ez is ráfér a normál rohamosztagosokra. Mert bár a források a sisak metszetek bemutatásakor előszeretettel beszélnek precíziós képalkotásról, belső vetített képről, célkorrekcióról, ennek sem a filmekben, sem a kapcsolódó projectekben (pl. Rebels) semmi nyoma. Végezetül ott a fegyver, amit a kezében tart. Komoly, tekintélyt parancsoló helikopterágyú. Ha ez felpörög, és elkezdi szórni a halált, elég jobbról elvinni balra, és a kaszálás senkit sem hagy talpon. Ezzel valószínűleg még egy nem elit rohamosztagos is célba találna. Maga a karakter egy Mc Quarrie koncepcióhoz hasonló, de nem az, mint mondtam, a Galactic BG játék- és karaktertervei közt van, mint érdekes játékkompozíció, de az ötlet nyilvánvaló utalásokat hordoz, kritikus éllel. Egyebet nem is nagyon lehet róla mondani, míg települ a program a gépre, az install folyamat alatt gyönyörködhetünk benne, és más egyedi GBG ötletekben, (pl ennek a fegyvernemnek a KLÓN megfelelőjében is!) melyek egy része bekerült a játékba, egy része koncepciós terv maradt. 



Elit rohamosztagosokat küldtek olyan speciális katonai műveletekre, amelyek különlegesek és/vagy a hagyományostól eltérőek voltak, és elvégzésükhöz dedikált különleges erők és egyéb különleges műveleti erők egységei voltak szükségesek, akik a hagyományostól eltérő módszerekkel és erőforrásokat bevetve tevékenykedtek. Ezen különleges műveletek többnyire önállóan, vagy kis, elit csoportokban voltak végezhetők, néha együtt a hagyományos katonai műveletekkel, rohamosztagosokkal, ám ekkor az esélye a sikernek jelentősen leredukálódott. Az elsődleges cél tehát értelemszerűen az volt, hogy egy politikai vagy katonai célt sikerüljön elérni ott is, ahol a hagyományos katonai erők sikere nem áll(hat) fenn, vagy hátrányosan érint(het)i az általános stratégiai eredményt. Különleges műveleti elit rohamosztagosokat rendszerint olyan bevetésre küldött a Birodalom, amelynek céljait elősegítette a gyanútlan célpont elleni (többnyire erőszakos) akció sebessége, meglepetésszerűsége. Feladataik közé tartozott például terroristák, lázadók, bérgyilkosok, fejvadászok, esetleg bujkáló Jedik, vagy más erős és veszélyes ellenségek azonosítása, levadászása, és meggyilkolása, melyek központi feladattá váltak a Birodalom éveiben. A különleges rohamosztagosok jellemzően korlátozott számú magasan képzett személyekből álltak, akik rugalmasak, önállóak voltak, és képesek voltak tevékenykedni minden környezetben, valamint készségszinten tudták használni azokat a nem hagyományos harci képességeket és felszereléseket, melyeket direkt és csakis számukra biztosított a Birodalmi Hadsereg. 

Nos, eddig a viszonylagos formaszöveg, mely a saját hivatalosságával, tényszerűségével a hitelesség és tényszerűség LÁTSZATÁT sugározza. Ám ahogy írom, és visszaolvasom, kedvem lenne kinevetni mindezt, olyan komolytalanná vált az utóbbi évek nyomán. Ugyanis a rohamosztagos, mint olyan, teljesen komolytalanná kezd válni.

Már a Klasszikus trilógiában is láthatóak voltak nevetséges jelenetek, mikor egy gárdista beveri a fejét egy ajtóba, vagy ahogy futnak a folyosón Han Solo és Csubi után fél méterre, mintha csak fogócskáznának és utol akarnák érni, megérintve hogy “te vagy a fogó”, és bizony egy alderaani diplomata hölgyet jobban, pontosabban láthattunk lőni például, mint egy kiképzett rohamosztagost. De mindez szinte már csak egy kis nüánsszá vált ahhoz a mélységhez képest, ahová a Rebels süllyesztette ezt a fegyvernemet, és mely hagyományait követve a Rogue 1 minden idők legostobább jeleneteit produkálta velük. Mert mit ér minden hivatalos adat róluk, ha azt szemenköpik az új produkciók? Mit ér a enciklopédiák, Wikipédiák, hivatalos irodalmak tudása, ha mindez semmit sem ér a valóságban? Miért mutat ötven nyíl a páncéljukra a könyvekben, magyarázva nekünk, hogy a rohamosztagos páncélzata hogyan hárítja el a lézerlövedékeket, hogy bírhatja ki adott esetekben az űr vákuumát, vagy épp a sivatag extrém hőségét, ha például a Zsivány Egyes főhős kislánya egy tonfával agyonverheti őket, vagy jöhet egy vak ember “vietnámi papucsban”, és ájultra rugdoshatja a gárdistákat a Rogue 1-ban?! Ez komoly, könyörgöm? Eddig erről a problematikáról bárkinek is beszéltem, a válasz, a kifogás mindig az volt, hogy talán a vak ipse Jedi volt, csak nem kapott kiképzést, de Erő-érzékeny. És ez mit számít??! Ne jöjjünk az illető esetleges Erő-érzékenységével, mert ez egyrészt nem bizonyított, másrészt semmit sem segít neki abban, hogy majdnem mezítláb rugdosson PÁNCÉLOS katonákat! Ez ugyanis abszurdum, legyen az illető Jedi vagy sem, a fizika kegyetlen dolog, a keményebb anyagba rúgni FÁJ, és ÉRTELMETLEN. Mentünk már ki éjjel úgy pisilni, hogy nem gyújtottunk villanyt, és a sötétben belerúgtunk az asztal, vagy az ágy lábába? Gondolom, igen. És az kinek fájt jobban, az ágy lábának, vagy nekünk? Azt hiszem, egyértelmű a válasz… Mindez tehát előre vetíti azt, hogy a kedves “Csitulj Imre” lábujja tört volna szilánkosra egy ilyen rúgásnál, nem a gárdista ájult volna el. Tudom, hogy ez népszerűtlen gondolat lesz a rajongók egy “Imréhez” hasonlóan “vak” körében. Tudom, hisz olvasok én is hozzászólásokat, ahol a gondolkodókat azzal szembesíti a többség, hogy dehát ez csak egy mese, fogadják el, csak nézzék, szórakozzanak, ne gondolkodjanak. Azt felejtik csak el, hogy bár valóban a Star Wars egy mese, de egy olyan mese, mely létrehozta a saját törvényszerűségeit, szabályait, tudásanyagát. Elfogadjuk a lehetetlen tényét annak, hogy fénysebesség felett közlekedünk ebben az univerzumban, mert ez egy ottani alapdolog. Elhisszük, hogy annyi lakott bolygó van benne, mint égen a csillag, és hogy rajtuk fajok százai élnek, mert ez a Star Wars által teremtett világ egyik törvényszerűsége. Elfogadjuk, hogy lézerrel lehet lövöldözni, harcolni, annak a tudatában, hogy egy orvosi tűhegynyi lézer előállításához egy akkora generátor kell, mint egy bőrönd, és egy gárdistán sem látunk egy mobilgenerátort, de oké, ez is a teremtett világuk egy lényegi alapeleme. Na de viszont ha a gárdistákról mást írnak, más a képes enciklopédiák, könyvek, Wikipédiák tartalma róluk, mint ami a teremtett valóságban ebből viszontlátható, hadd húzza fel a gondolkodó ember a szemöldökét! Hisz saját “Bibliájukkal” állítják szembe!

Mert ha mindez nem lenne leírva róluk, hogy ilyen jók, olyan jók, páncéljuk, fegyverük, képzésük, stb ilyen-olyan hiper-szuper, (mint pl. ezen a halálosztagoson a felirat, na hiszen, az ember azt se tudja, sírjon, vagy nevessen…) hanem hogy van rajtuk egy lényegtelen vékony fehér polietilén, vagy polipropilén műanyag jelmez mint díszelem, mint a kosztümös rajongók jelmeze, akkor azt mondom rendben van, rugdossa őket ájultra, vagy holtra (!) egy vak ember. Mert ugye láttuk, hogy mikor rajtaütnek a Scarif-i bázison, a jó “Imre” szétver egy pár rohamosztagost, akiket ott hagynak a homokon, és mint aki jól végezte dolgát, mennek tovább ellopni a Halálcsillag terveit. Nem láttam, hogy megölték volna őket, esetleg megkötözték volna az ájult gárdistákat, vagy hogy levették volna róluk a sisakjukat amiben ugye a commtalk van, hogy ha magukhoz térnek, ne jelenthessék a támadást a központnak, ezzel veszélyeztetve az akciót! Magyarul lehet, hogy a derék Imre nem csak ájultra rugdosta őket, hanem AGYONRÚGTA ŐKET, ezért nem volt szükséges egyetlen épeszű biztonsági intézkedés sem ellenük, hisz mind meghalt… Ezt a szörnyű tendenciát a Rebels mélyítette el, ahol a húsz kilós mandalori kislány ököllel bokszol a páncélos rohamosztagosokkal, vagy Zeb kettőnek összekoccantja a fejét, akik persze elájulnak, vagy meghalnak, és a két lankadt testet nekitámasztják a falnak, mintha a gárdisták őrhelyükön strázsálnának tovább, és egyik sem csuklik össze, vagy dől el. Az is röhej, ahogy a kisfiú a lézercsúzlival minden lövésével talál, míg a gárdisták sosem találnak, immár szinte hagyományosan. (Szegény klónok forognak a sírjukban, ha ezt látják.) Amikor a fogolyszállító tetején fogócskázik a srác egy gárdistával, hogy hoppá, itt vagyok, hahaha, és dobálja 1 méterről egy lila gyümölccsel, mely vidáman szétplaccsan annak páncélján, míg a rohamosztagos nem találja el őt közvetlen közelről, már ne is beszéljünk… De legalább a gyümölcstől nem ájul el, vagy nem hal meg, azért annak örülhetünk. 

Na, elég ennyi erről. Aki komolyan kívánja venni őket, nekik ott a cikk eleje a “hivatalos” adatokkal. Az asszociációs rész a rizsa valóságba ültetéséről pedig a második fele, tessék választani. Szerencsére a Galactic Battlegrounds koncepciózus, és a teremtett világot tökéletesen adja vissza, minden kaszt saját egységeit, saját előnyeit és gyengéit elénk adva, jellegzetes formai világukat reprodukálva, épületeik stílusában, járműveik pontos másában, így a játékban a gárdista ugyanolyan gyalogos egység, mint mondjuk egy Naboo milicista, egy Trade Fed droid vagy épp egy gyalog Gunga. Egy birodalmi gyalogos egység a troop centerből, aki épp úgy lő, mint a többi kaszt gyalogos egysége, éppúgy fejleszthető, és használható, kitűnőek a hangjai, és jól játszhatóak, nem pedig közröhej tárgyai.



Fogadjátok szeretettel a most következő GBG elit rohamosztagos fotókat!

Custom elit rohamosztagos figura elölről


Custom Elit rohamosztagos figura hátulról


Köszönöm, hogy meglátogattad a CustomStarWars oldalt. Gyere vissza máskor is!

írta: Rostás Norbert 2017.02.14., a figura készülte évekkel azelőtt.