IG-88 figura

Ezt a figurát több rovatomba is elhelyezhettem volna, majd a cikk alapján megértitek, miért. Szinte mindenhova beillene, hisz rengeteg helyen felbukkan. Azért ide teszem mégis, mert egy hiányos vintage IG-88 figurát retusáltam, így gyakorlatilag egy akció figurát reprodukáltam.

Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy hol láthattuk már IG-88-at. Szó lesz különféle megjelenéseinek formáiról, hiszen nem csak A Birodalom Visszavágban láthattuk ő(ke)t, hanem rengeteg könyv, képregény főhőse is. Több képes Enciklopédia is bemutatja őt, és teljes részletességgel tárgyalja egy másik írott formátum, a Történetek Jabba palotájából című könyv is. 

Utóbbi forrás azt is megismerteti velünk, hogy nem is egy droidról van szó, hanem 5 „testvérről”,  5 öntudatra ébredt egy tudatú, de különálló individuumú robotról, IG-88 A, B, C, D, és E sorozatszámmal. Sőt bizony azóta a PC játékipar is több helyütt megjelentette, ezek közt a legismertebb a Shadows of the Empire roncstelepén előbukkanó IG-88, de szó lesz más játékról is. Emlékezzünk vissza a Cartoon Network csatornán vetített Clone Wars rajzfilmre is, bizony Durge speeder bike-os osztaga is megannyi IG-88-ból állt! De miért oly népszerű ez a filmben alig-alig látható droid? Bizonyára azért, mert hiteles, jó ellenség karakter. Félelmetes fémszerkezet, amely nem ismeri a félelmet, felfegyverzett halálosztó,ideális gonosz karakternek való figura. A jó filmek ismérve, hogy nem csak a pozitív hős karaktere van kidolgozva, hanem az ellensége is egy hiteles „főgonosz”, akiről csak úgy süt a hidegvér, a profizmus, és a gonoszság. Gondoljunk csak Darth Maul karakterére, vagy Darth Vaderre a Star Wars univerzumából, vagy az Arnold Swarzenegger által megformált hasonló halálosztó fém gépezetre, a Terminatorra! Kell a filmekben egy hozzájuk hasonló karakter, egy lélektelen ellenség, aki mikor belép egy terembe, akkor megáll a feszültség a levegőben, akitől a hátunkon végig fut a hideg, akitől retteghetünk, és akit utálni lehet, alig várva, hogy a jóval vívott végső csatája után végre elpusztuljon, és hogy végül a pozitív karakter, a jó oldal győzedelmeskedhessen. Ők emelik ki a főhős pozitív mivoltát, az ő sötétségük állít megfelelő kontrasztot a világos oldalnak, az ő rosszaságuk miatt oly szembetűnő a főhős jósága.

Birodalom Visszavág

IG-88 a filmben nem kaphatta meg a neki járó „gonoszsági piedesztált”, hisz arra ott volt Vader. A karakter ezért pusztán egy méltán híres, de gonosz karakter lévén inkább hírhedt fejvadászt alakít a Birodalom Visszavágban. A szélesvásznú filmváltozatban lehet közelről látni, mikor az Executor fedélzetén megjelenik többi „vérprofi” társával, köztük Boba Fettel. Azt azonban csak a vájt szeműek, és a filmben jobban elmélyültebb rajongók tudják, hogy van még egy kocka, amin látható! Nem is hiába említettem előbb Boba Fettet. Sorsuk ugyanis összefügg, és a Bespinen a két életút keresztezi is egymást. Mivel IG-88 is útra kel a Felhőváros felé, hogy begyűjtse a Solo kapitányért járó fejdíjat, csakúgy mint Boba Fett. Azonban Boba Fett előbb ér oda, a majdnem működésképtelen, pöfögő-durrogó-lassan széteső Millennium Falcon nyomát követve lassú árnyékként, ahogy láttuk is a filmben. Azt azonban nem láthatjuk, hogy IG-88 lehallgatja Fett jelentését, amit Lord Vadernek tesz, miszerint megvan a Falcon, követi a Bespinre, és majd ott jogot formálna az érte járó fejpénzre. IG egy pimasz húzással úgy dönt, hogy odamegy, és megszerzi a vagyonnal is felérő fejpénzt Solo kapitányért, akár Fett élete árán is. Ám ketten nem arathatják le a babért, és sem Boba Fett, sem IG nem arról híres, hogy megelégednének a második hellyel. Így hogy ölébe hulljon a „Solo-vagyon”, dokkol a Bespinen, és elindul, hogy nemes egyszerűséggel legyilkolja rivális fejvadász társát, Boba Fettet. Találkozik azzal az ezüst protokoll droiddal, akivel később C-3PO is összefut majd, és megtudja tőle, hogy Fett a Felhőváros alsó szintjén van. Utána ered, és túlzott magabiztossággal benyit oda, ahol Fettet látták utoljára. Nincs tartani valója tőle, dúracél páncélzata erős, úgy tervezték, hogy golyó, lézer, és egyáltalán semmilyen mechanikai sérülés nem fog rajta – gyakorlatilag sérthetetlen. De csak gyakorlatilag, vagy inkább majdnem! Ugyanis Boba Fett csapdát állít neki, és az egyetlen hatásos ellenszert alkalmazza, ami droidok ellen megfelelő és végzetes lehet, ION ÁGYÚKAT üzemelt be, mert megtalálta IG-88 nyomkövetőjét a hajóján! IG-88 hihetetlen ionizált energia sugarakat kap a képébe, ahogy belép! Fotoreceptora elhomályosul, áramkörei túlhevülnek, és lassanként kiégnek. Célzó rendszerei nem működnek, öntudatánál van, de tulajdonképp működésképtelen. Összecsuklik, és nekidől a falnak. Még látja, ahogy Boba előlép az árnyékból, majd elveszti a kapcsolatot a fizikai világgal, tudatát gyorsan elküldi tesóinak. Ezek után természetszerűleg Boba Fett veszi fel az alkupozíciót Vaderrel, és mi itt kapcsolódunk be a filmbe. IG szomorú végét azonban még láthatjuk az előbb említett kockán, ugyanis mikor Chewi a szétszedett C-3PO darabokat gyűjti be a futószalagról, hátul, a fémolvasztó kohó mellett lehet látni IG-88 földi maradványait, nekidőlve a kohó falának, dezintegrálva…

Úgy látszik ez a fém terminátorok szomorú sorsa, mennek a levesbe, akarom mondani a forró olvadt fémbe, vagy ólomba. A Terminátor önként megy az olvasztóba, hogy ne jusson illetéktelen kezekbe a vezérlő chipje, emlékezzünk vissza, ahogy Schwarzi beereszkedik egy láncon a forró ólomba, utolsó mozdulata a felemelt hüvelykujja, jelezve, hogy nincs semmi baj, az emberek jövője nemes önfeláldozásával biztonságban van. IG-88 nem igazán önként, őt nem érdekli a „biológiaiak” (ő nevezi így az embereket) jövője cseppet sem, őt előre hozott, „korengedményes nyugdíjjal” Boba Fett rendezte tehát le.

Figura business, avagy hány bőrt lehet lehúzni egy viszonylag lényegtelen epizodistáról?

Shadows of the Empire figura, avagy harc a karbonit Soloért

Ezt a párbajt, ezt a Boba Fettel vívott küzdelmet örökíti meg a Shadows of the Empire dobozban kiadott IG-88 vs. Boba Fett termék. Tán ez a legrégebbi mementója IG-88-nak, ha a vintage szériát nem említjük (és ne említsük, mert bár IG abban a szériában nem volt olyan borzalmas, mint a többi vintage figura, ám még így is kimunkálatlan, statikus, festetlen, mozgathatatlan, kvázi ’80-as évekbeli gyerekjáték szintű, bár régisége miatt mégis patinás darab). Ezen újabb, ezáltal mégis jobbnak mondható kiadásokból tehát az első a fent említett SOTE darab. Nagy doboza igen exkluzív, a buborékban egymással szemben található a két szembenálló fél, IG és Boba. IG fizikai kidolgozása immár jobb, mint a vintage elődjéé, majdnem tökéletes. Tulajdonképp maga a torzó tartalmazza IG valamennyi vonását, kiépítését. Rajta van hagyományos fegyverzetének szinte minden eleme, a dobótőrök, a kábító pulzárok, a mérges gázt tartalmazó tartályok, lángvágó, egyedül a korbácsát nem találtam. A mechanikája, páncélzata majdnem tökéletes.

Festése azonban nem hibátlan. A szája helyén levő bemélyedések festetlenek, pedig azoknak feketének kéne lenniük. A hason található mérges gáz tartályok ugyancsak festetlenek, a valóságban ezüstös fémszínűeknek kéne lenniük. Tulajdonképp az egész figura alap műanyag színű, kivéve a homlokon körben elhelyezkedő infra szűrőket, és a 360 fokos látásbiztosító fotoreceptorokat, azok (joggal) pirosak. A két szempöcök kimunkálatlan, tulajdonképp 2 kis négyzetes kitüremkedés. A kézi fegyverek sem igazán adják vissza egy távcsöves puska, és egy pisztoly félelmetes arzenáljának hangulatát, alap feketék, de a formájuk végül is nem olyan rossz. A figura 75-80 százalékig adja vissza IG-88 külalakját, fizikai paramétereit.

Ami mégis különösen értékessé teszi ezt a kiszerelést, az a benne található „comic book”, ez egy olyan füzetecske, mely egy történetet is ad a szereplők mellé. A történet szerint IG-88 testvérei szomorúan konstatálják, hogy testvérük Boba Fett által elesett. A röpke gyász pillanata után azonban rögtön neki is látnak, hogy a mindennapi betevő falatjukra, vagy „olajcseppjükre” valót megkeressék, visszaszerezve a jogos családi vagyonukat, a karbonitban tárolt Solo hagyatékot Boba Fettől. Ezért felkerekednek és IG2000 nevű hajójukkal Fett után erednek. Fettet bizony ekkor már sok más fejvadász is keresi, hisz úgy gondolják, hogy míg Solo nincs leadva Jabbának, addig szabad a rablás, aki kapja, marja! A sok koncért marakodó fejvadász elől Boba Fett elrejtőzik a regény szerint, és egy jó ideig nem is tudja elvinni értékes prédáját Jabbának. A fejvadászok általában tiszteletben tartják egymás fejdíját, ez egy amolyan íratlan szabály köztük, a „ha megnyerte hadd vigye” mondást kissé átalakítva „ha megölte hadd vigye” elv van náluk érvényben, amit idáig mind be is tartottak. Ezt egy csapásra sztornózta a Birodalom által felajánlott vérdíj, ugyanis a Solo fejére kitűzött creditek mennyisége olyan brutális volt, hogy az túl sok volt ahhoz, hogy megmaradjanak a becsület útján. Ezzel elindult egy lavina, immár minden fejvadász Boba Fettre hajt, mindenki el akarja venni tőle a széntömböt, a régi elv már a múlté, vége a fejvadászok becsületkódexének. Különösképpen igaz ez az IG-88-akra, akik testvérük gyilkosát, és a prédát is akarják! Ezért két IG a Tatooine rendszer közelébe utazik, ott várakozva, sejtvén egyszer csak megjelenik Boba Fett, ha le akarja szállítani Han Solot Jabbának. Úgy is lesz. Boba Fett önkéntes száműzetése után egy idő elteltével felbátorodik, elérkezettnek látja a pillanatot, hogy beváltsa milliós csekkjét a Jabba-bankban. Ám a Slave-1 nem jut el ellenállás nélkül Jabba palotájáig, IG-88 az űrben rátör, és megpróbálja megszerezni az értékes vagyontárgyat, a karbonit Solót. Szerénytelenül felszólítja Boba Fettet a megadásra, és még így is csak egy 30 százalékos túlélési esélyt prognosztizálva számára, a végeredményt ismerjük… Boba szétlövi az IG-2000 űrhajót, ezzel az öt IG-88-ból hármat önkezével likvidálva. Azt tudni érdemes a dologról, hogy ezáltal további vaskos pénzekhez jut! Hiszen IG-88 öntudatra ébredésekor a Birodalom ellen fordul, és önálló útra kél. Ezt az utat sok birodalmi hulla szegélyezi, ezért a Birodalom RÁ IS komoly fejdíjat tűz ki! Tehát Boba Fett begyűjt 3 csekket IG-88 után, és van egy még beváltatlan, MÉG masszívabb összegre kilátása Jabbától a karbonitba fagyasztott koréliai kapitányért, Soloért. Tehát megvédi a prédáját, leadja Jabbának, és megkapja a kőkemény fejdíjat.

Tudjátok-e miért marad ott Boba Fett Jabbánál? Hisz látjuk, udvartartásában marad, Leia érkezésekor látjuk is őt, ahogy fejét biccenti az álruhás nő felé, elismerve „kollegája” teljesítményét, hogy elkapta Chewbaccát. Prózai oka van ott létének, egyszerűen nem mer elmenni! A három IG fejpénz, meg a Soloért kapott összeg bizony Boba Fettet milliomossá tette. Élete megváltozott, fél! A híres fejvadásznak immár veszteni valója van. No nem csak temérdek pénze, de élete is veszélyben van azóta, mióta az IG-ket leölte, és Solot átadta Jabbának.

Nem mer elmenni, hisz tudja, a fejvadászok továbbra is keresik! Értjük ezt? Hisz végtére is, ha én fejvadász vagyok, nem teljesen mindegy, hogy elveszem tőle a prédáját még a kézbesítés előtt, és ÉN adom át Jabbának, vagy Boba Fett adja át a karbonitot, megkapja a pénzt, de mikor eljön lelövöm, és ELVESZEM TŐLE a jutalmat? Belátva ezt, ráébred, lehet hogy elvész a pénze, de ami rosszabb az élete is, ezért ott marad Jabba palotájában. Végül milliomos Sarlacc eledel lesz belőle, és a Carkoon veremben végzi a Jedi Visszatér tanulsága szerint. Bár a „Történetek a fejvadászokról” mást mesél róla, állítólag túléli, és Dengar menti meg a savtól szétmart, félholt Fettet a verem szélén!

Power of the Jedi IG-88 figura, avagy a robotok lázadása (Terminator3, Asimov, Én a robot után szabadon)

Ez a figura a POTJ hagyományos zöld dobozában került kiadásra. Ami érdekesebbé teszi ezt a szériát, az az információs kártya, amit a figura mellett láthatunk a dobozban. Ez egy 8 oldalas kis információs füzetke, ami tartalmazza a karakter szövetségeseit és ellenségeit, pár szóban bemutatják 1-2 kalandját, részletezik  pár kellékét, vagy fegyverzetét, közlik a fontosabb adatait (magasság, szülőhely [IG-nél gyártóhely], faja, technológiája), meg a szerepjátékosoknak megadják a gyorsaság, az erő, az ügyesség és más adatok halmazát.

Eléggé impozáns ez a sorozat, így ez az IG-88 is nagyon karakteres ebben a kiadásban. A feljebb említett hibákat MINDET kijavították. Immár fekete a száj, amit a mellette levő fotóval összehasonlítva elégedetten csettinthetünk. Immár ezüstös a gáztartály, és még pár alkatrész. A fegyvere most egy szürke távcsöves puska, aminek csövén rostélyos fém hűtő található. Végre a szeme is periszkópos kidolgozást kap, mint a valós IG fókuszálható, távcső pontosságú, és hatósugarú „szem” optikája volt! A festés is javult, megjelenik a rozsda, és a kosz a fémtest egyes pontjain. Sokkal precízebb munka, sokkal remekebb figura. Az információs kártyán megtudjuk, hogy IG-88 egy komoly lángszóróval is rendelkezett, és R2-D2-hoz hasonlóan van neki is egy számítógép konzolokhoz használható bemeneti csatlakozója, amivel le tud tölteni adatokat, fel tud törni rendszereket, ÉS, ismét a Terminátor analógia mintájára a T3 női Terminátorához hasonlóan alacsonyabb rangú robotokat is tud vezérelni, és a mechanikai szerkezeteket távirányítani tudja!

Ismét egy érdekes story a droid irányítás kapcsán! IG megszökve a Holowan laboratóriumából egy bázist, otthont akar magának, ahol el tud bújni, ahonnan zsákmányszerző körútjaira tud menni. Döntése egy félreeső űrállomásra esik, ami a Mechis-III bolygó mellett keringett. Ez egy droidgyártó központ volt, kb. 75 fős humán-, és megannyi droid munkaerővel. IG-88 átsugározta a bázis központi számítógépébe tudatát, és átvette az irányítást a droidok, a munkagépek, és a számítógépes hálózat felett. A droidok gazdáik ellen támadtak, a gépek széttépték, agyonnyomták, szétfűrészelték kezelőiket, a segélyhívók, s a biztonsági szerkezetek pedig nem működtek! Mire az IG testvérek leszálltak a bázisra, a robotok elvégezték a piszkos munkát, a teljes kezelőszemélyzet halott volt, és minderről egy szó sem jutott ki az állomásról, egy segélyüzenet sem hagyta el a Mechis-III melletti bázis felszínét. IG-88-at és társait kilépve az IG-2000-ből a felszabadított droid sereg Messiásként fogadta! Szép lassan saját tudatával, és programjával felspécizett droidok százait kezdi gyártani a Mechis droidgyáraiban, és a világ minden pontjára eladja őket, várva arra a megfelelő pillanatra, hogy „messiásuk” egyetlen jelzésére valamennyi droid fellázadjon, és galaxis-szerte átvegyék a hatalmat. Droidhoz mérten elég komoly, nagyravágyó tervei vannak fejvadászunknak.

OTC IG-88 figura, avagy a Halálcsillag küldetés

Az OTC doboz mindig is arról volt híres, hogy gyönyörű hátteres megoldással a figurát az eredeti, filmbeli helyszíne elé varázsolta. Új dobozdesign, és valamelyest még továbbtökéletesített figura kényezteti a gyűjtőt. Sajnos az OTC ugyancsak híres arról is, hogy a figurát sokan a tökéletes háttér miatt nem tudják egyszerűen felbontani, sajnálják feltépni, hogy kivegyék a figurát remekbe szabott környezetéből. Így jártam én is, az OTC-ből mindig kettő kell, egy bontásra, és egy az eredeti dobozában hagyva…

IG-88 színe tovább tökéletesedett, fémes, nagyon rozsdás, ütött-kopott kinézete van, nagyon tetszetős! A fegyver most a kezében van, a jobb keze viszont zárt, gyűrűhöz hasonlatos módon. Az alkatrészek tovább tökéletesedtek, kimunkálása mesteri. Ami hibája viszont, hogy az öve fordítva lett feltéve rá! A dobozon lévő referencia fotón is látszik, hogy a filmben a jobb vállára van vetve, és a bal hóna alá tart a töltényeket, dobótőröket, gránátokat tartalmazó öv, míg az OTC termékre – valamiért – pont fordítva tették fel, tehát bal vállról jobb hónalj felé. A vintage, a SOTE, és a POTJ kiadásoknál is egyaránt helyesen van felrakva (vintage-nél kicsit igénytelenül pusztán csak ráöntve) az öv, valamiért ennél a kiadásnál eltértek a filmhűségtől, nem gondolnám, hogy ez koncepció, inkább figyelmetlenség lehetett. Ettől eltekintve minőségi darab, és talán a Vintage OTC figurával (lásd itt balra a képen) holtversenyben az IG evolúció csúcsát jelenti meg ez a termék. (A VOTC IG-88 szerencsére csak a dobozával hasonlít a régi Vintage IG-88-ra, az kvázi ugyanolyan, mint rég, de szerencsére a figura ezerszer jobb, szebb, nem statikus, kimunkált, igényes darab.)

Az OTC háttere egy birodalmi folyosó rész, valószínűleg az Executor fedélzete, amin a fejvadászok Vader nagyúr megbízását megkapták. Azonban van egy olyan teória is, hogy a Halálcsillag egy folyosójának részlete. Hasonló valóban. Ezt a méhsejt alakú folyosót a börtönblokk szintjén valóban láthattuk már, Leia kiszabadításának jeleneteiben. Ez azért lényeges, mert a teória szerint IG-88 itt most a második Halálcsillag elfoglalásának pillanataiban látható! Igen, a Halálcsillag elfoglaláskor! IG-88A ugyanis nem kisebb tervet dédelgetett, mint hogy a neki „legmegfelelőbb” fegyverzetet megszerzi, és átveszi az irányítást a Halálcsillag felett. „Fogok én itt szerencsétlenkedni, elaprózni mindent, miért öljek meg mindenkit egyesével, mikor akár egy egész bolygót is felrobbanthatok akár?! -gondolhatta. Kvalitásának, és szerénységének megfelelően tehát nemes egyszerűséggel lemásolja a Halálcsillag központi magját, beletölti saját programját, hogy eljuttatva azt az Endorra kicserélje az eredetivel. Droid hadseregét BIRODALMI ROHAMOSZTAGOS jelmezbe bújtatva becsempészteti az IG-88-féle Halálcsillag magot rendeltetési helyére, a félkész űrállomásra. Mivel a Halálcsillag építése nagyon le van maradva, a birodalmiak nem ellenőrzik a beérkező vezérlő egységet, sebtében beépítik azt rendeltetési helyére, a nagy erejű bázis magjába. IG-88 tudata egyelőre rejtőzködik, és várja a megfelelő pillanatot, hogy átvegye az irányítást új fegyvere, a Halálcsillag felett! Ez a pillanat az endori csata közben el is jön, eleinte csak korrekciókat végez a birodalmi tüzérek kissé hibás célzásain, majd önállóan kezd tüzelni. Célja, hogy előbb megsemmisíti a lázadó flottát, majd a birodalom sem menekülhet, mindenkit likvidál, és a Halálcsillag végzetes erejét saját céljaira fogja a továbbiakban használni. Pár kalamári cirkáló, és az orvosi fregatt kilövése fűződik a nevéhez, de a turbólézereit megtréfálja 2-3 jelentéktelen szúnyognak tartott kis lázadó vadászgép. IG-88 nem foglalkozik velük, oly picik, neki immár senki sem árthat, övé a világ legerősebb fegyvere. Ám ezek a kis szúnyogok berepülnek a félkész Halálcsillag reaktorához, és felrobbantják azt. A frissen megszerzett szuperfegyver lángokban áll, láncreakció indul el, és IG tehetetlenül szemléli, ahogy a világ urának tartott tudata képtelen bármit is tenni, és felrobban, a Halálcsillaggal együtt.

PC játékipar

Shadows of the Empire

Ugye milyen érdekes, és más megközelítést ad az előbbiekben megismert SOTE dobozban található Comic Book, és a Történetek a fejvadászokról című könyv ugyanarról az IG-88 nevű fejvadászról? Bizony ezeknek nincs túl sok közük a Shadows of the Empire PC játékhoz, amiben ugyancsak felbukkan IG-88, de egy teljesen új történettel. A játékban Dash Rendart alakítjuk, akivel a sok egyéb kaland közt egy száguldó vonaton való ugrálásos pályán előre kell jutni az első kocsira, hogy átvegyük az irányítás a jármű felett. Célunk, hogy bejussunk a roncstelepre, ahol híreink szerint IG-88 rejtőzködik, akitől megtudhatjuk, hol van Boba Fett. Ugye az előzőekből már kiderült, a két karakter nem igazán szívleli egymást, de IG-88 mégis vonakodik elárulni Fett rejtekhelyét, vajh miért… Viszont ha már ott vagyunk, úgy gondolja, hogy bennünket addig is, üres perceiben likvidál. Mit mondjak, nem gyenge… Bizony sok későbbi főgonosz (Boss) gyengébb ellenfél! Jómagam könnyebben boldogultam a víz alatt, az utolsó pályán a sok csápú főszörnnyel, mint IG-88-al. Hamar kifogy a lőszerünk, IG-88 meg nagyon bírja, meg se kottyan neki. Rohangálni kell előle, ugrabugrálni, a sok szemét közt emitt-amott plusz lőszerekre, tápokra bukkanhatunk. Én egy oszlop mögött rejtőztem el, ha jobbról kerülte, balra mentem, ha megfordult, én is ellenkező irányba mentem. Közben persze mindig párat lőni kell bele, de nem lehet túl sokat, mert ha viszonozza, mi rosszabbul járunk… Úgyhogy az idő, és a türelem végül meghozta a várva várt diadalt, és IG-88 ártalmatlanná lett téve, immár ki tudja hányadszor, legyőzik szegényt, de hát mondtam, ez az ő sorsa, ő az ELLENSÉG, ellene kell mindig harcolni. Több élete van, mint a macskának, ahogy mondják, annak kilenc van, IG-88-nak meg sokkal több, tán 88, ki tudja… 😉 Mindig lelövik, legyőzik, mégis újra-újra meg kell ütközzünk vele, szerencsére, mert nagyon jó kis karakter. Hogy az után mi történik a játékban Dash Rendarral, Xizor herceggel, Boba Fettel, csomó birodalmival, lépegetőkkel, Wampákkal, kutász droidokkal, űrcsatákkal fűszerezett kalandjainkban? Próbáljátok ki, ajánlom a játékot, Star Wars rajongóknak egyébként is MINDEN SW játékot ki kell próbálni, ezt is megéri. Bár nem mai játék, és a grafika mai szemmel már nem mondható igazán szépnek, a JÁTÉKÉLMÉNY, a HANGULAT nagyon jó! Az univerzum ezen szeglete csak ebben a játékban tűnik fel, Xizor és érája fontos szegmens, kellemes órákat okoz akárkinek, aki nem vár el egy régi játéktól mai grafikát, és sebességet.

Galactic Battlegrounds

A Star Wars Galactic Battlegrounds egy stratégiai játék. A mind máig méltán népszerű Age of Empires motorjával működik, kicsit tovább fejlesztve azt. Az újdonságot a légi egységek megjelenése hozta, illetve a Jedik egyes képességei. Az állatnevelő épület pedig igen komoly előnyt ad, behajtva a Banthákat, vagy a Nerfeket folyamatos táplálékot kaphatunk általuk. Egy Galactic BG cikkemben a játékról részletesebben is írtam már, most azonban inkább csak IG-88 Galactic Battlegrounds-ban betöltött szerepéről mesélnék. A várakban minden civilizáció különleges egységeket tud képezni, és civilizációnként egy fajta, a kasztra jellemző fejvadászt. IG-88 a Republic, vagyis a Köztársaság fejvadásza lett. Ez a kaszt az alapjátékban nincs benne, csak a küldetés lemezen, ami Galactic Battlegrounds Clone Campaign néven látott napvilágot az alapjáték után nem sokkal. IG-88 elég drága, de megéri a pénzét. A fejvadász igen effektív ugyanis Jedik ellen! A játékban minden egység hatékony valami ellen, de ugyanakkor sérülékeny is valamilyen más egység által. Az alkotók így teremtettek meg egy egyensúlyt, hogy egy egységgel ne lehessen mindent letarolni, nincs az, mint sok más játékban, hogy legyártunk 20 tankot, és rámegyünk az ellenre, leigázva azt. Egy jól kiegyensúlyozott, megfelelően összeállított csapásmérő osztag garancia lehet a végső sikerre, és bizony IG-88 nem hiányozhat ebből az elit egységből! Egy-két Jedi mester simán lekaszabol akár egy 40 fős különítményt is, ha azok nem látják őket! A játékban ugyanis a Jedi mesterek egyfajta láthatatlanságra képesek, őket csak kifejlesztett Jedik, vagy fejvadászok képesek észrevenni, illetve a Naboo knight, akinek ez a különleges tulajdonsága. De ha ilyenünk nincs, tankjaink, katonáink szép lassan egyesével el fognak tűnögetni, és a támadó Jedik csak a támadás egyetlen pillanatában lesznek észrevehetők, de mire kijelölnénk őket, bizony már újfent jótékony köd fogja burkolni tevékenységüket, és helyüket. Na ezt IG-88 (illetve valamennyi fejvadász) nem hagyja, láthatóvá teszi a rejtőzködő Jediket csapataink számára, akik immár tűz alá tudják venni őket, amit IG eszméletlen hatékonyan támogat is! Két-három IG-88 már nagyjából elegendő egy Jedi pillanatokon belüli „Erővel való idő előtti egyesüléséhez”… Közben IG-88 jellegzetes géphangját is hallhatjuk. A stratégiai játékok jellemzője, hogy rákattintva egy egységre kijelöljük azt. Ekkor az egység bejelentkezik. Általában olyasmiket hallunk, hogy az egység kész, és várja a parancsunkat. Gyakori a yes, sir (igen uram!), vagy egy gép motor hangja, vagy egy lovag kardcsörgése, mind-mind változik játéktól függően, de ugyanazokat a köröket róják már nagyon régóta a fejlesztők. Ettől a hagyománytól kívántak elszakadni a fejlesztő Lucas Artsnál, beépítve új, humoros, izgalmas, vagy pusztán érdekes „beszólásokat” a játékba. IG-88 egy igen határozott, szerénytelen figura volt. Mondhatnánk beképzelt, ha ember lenne, de gép volt. Tervezői arra tervezték, hogy bízzon tökéletes képességeiben, és profi legyen. Ezért IG gyakran számunkra kissé felsőrangúnak tűnő, nagyképű beszólásokat tett. Hadd álljon itt egy aranyköpése, melyet első munkája előtt mondott megbízójának, mintegy névjegykártyát adva magáról nagyjából a következőképpen: „IG-88 vagyok, fejvadász, munkát keresek. Tisztes díj ellenében bármilyen feladatot elvégzek. Képtelen vagyok hibázni.” Nem gyenge önbizalomról, és vér profizmusról tesz tanúbizonyságot, ugye? Persze egy idő után megbízói rájöttek, tényleg így van, tényleg tökéletesen, gyorsan, és profin elvégzi feladatát, megtanulták tisztelni, és tartottak tőle. A játékba be is kerültek ezek a tipikus IG-88 beszólások, mint például „te nem engedhetsz meg magadnak engem”, mármint egy ilyen tökéletes fejvadász túl jó neked… A tisztelet, és a rettegés övezte őt, ezt örökíti meg a fear the machine – rettegj a géptől beszólás. Mikor az emberek sikítozva menekültek előle, IG érzékelve a félelmüket, és hogy tartanak tőle, egyszerűen megállapította: „JOGGAL…”.

IG-88 önreprodukcióra képes, át tudja tölteni tudatát rengeteg fajta gépbe, ezért IG-88 soha nem hal meg, hisz új testben újra tud születni, ezért mindig újra alkalmazható ellenségként a játékokban is, akár megszámlálhatatlanul sok példányban is. Így akár 30-40, vagy a populációs limittől függően akár még nagyobb létszámú IG-88 hadsereget is építhetünk!

Clone Wars rajzfilm

Ezzel el is jutottunk az időben utolsó IG-88 megjelenéshez, a Cartoon Networkon sugárzott Clone Wars rajzfilmhez. Van egy jelenet, mikor a Bankár Klán erők súlyos veszteségeket szenvednek az előre nyomuló klón csapatoktól. A vezérlőben kitör a pánik, és a Klán feje odafordul egy titokzatos páncélos alakhoz, egy szeparatista fejvadászhoz, a mandalori Durge-höz. Megkérik, hogy tegyen már valamit, hisz a klónok már a falaiknál járnak. Durge speeder bike-ja nyergébe pattan, ami az endori villámgyors antigravitációs siklóhoz hasonlítható leginkább, és embereivel oldalba kapja a klón erőket. Nos, ebben a jelenetben láthatjuk, hogy „emberei” megannyi IG-88 droidból verődtek össze, akik hasonló robogókon amolyan lovagi tornákon látott dárdaszerű alkalmatosságokkal felszerelkezve komoly csapást mérnek a klónokra. Rengetegen vannak, hisz a módosított IG-88-akat azóta már sorozatban gyártják, chipjük dupla védelemmel van ellátva, nehogy a prototípushoz hasonlóan „önálló életre keljenek”! Ha nincs Kenobi tábornok, és csapata, valószínűleg meg is nyeri Durge a csatát a remekül kiképzett IG-88 gárdájával, de ez akkor, és ott nem sikerül nekik. Ezt a klón háborús viszályt meg is örökítettem polcomon, egy fiktív jelenettel, lemodellezve egy kis csatát Durge, és IG serege, valamint különböző klón egységek között.

Mindenesetre az IG szériát a szeparatisták még továbbfejlesztik majd, és nemsokára megjelenik az IG-101, és az IG-102, mesteri közelharcra is kiképezve, Grievous tábornok személyes testőrségében.

Nos, ennyi információt lehet kinyerni egyelőre az „IG-88 adatbankból”. Remélem hasznos, és érdekes adalékokhoz jutott mindenki a cikk végigolvasásával, és mindenki talált magának benne valami újat. A cél az volt, hogy kicsit megismerjük a koncepciókat a karakter készítéséről, és megvilágítsuk a kapcsolatokat a film, a PC játékok, a nyomtatott anyagok, és a rajzfilmek között. Nem pusztán a figura külalakját szerettem volna minősíteni, elemezni, hisz azt mindannyian látjuk, és mind véleményezzük magunkban. Ha meglátjuk, milyen komplex ez a Star Wars világ, és hogy mennyi összefonódás van a szegmensei közt, milyen jól kiépítettek MINDEN karaktert Lucasék, megtanuljuk elismerni, szeretni azokat. Hisz IG-88 egy másodperces epizodista, mégis óriási háttértörténetet generáltak hozzá, elhelyezték ebben az univerzumban, személyiséget adtak neki, és sok történetet, egy komplex életutat kreáltak mögé. Olvassátok el a róla szóló irodalmakat, nézzétek meg ismét a filmet, és játszatok sokat, összefoglalva érezzétek jól magatokat ebben a Star Wars egyetemes őrületben!

Tekintsétek meg a custom IG-88-amat!

Custom IG-88 figura elölről


Durge és IG-88 hadserege klón hadosztályok ellen


 Köszönöm a figyelmeteket, látogassatok vissza máskor is, még sok minden érdekesség vár rátok!

A cikket írta: Rostás Norbert 2016. 06. 22. (a figura készülte évekkel azelőtt.)