Super battle droid (Phase 2)

A super battle droid (SBD) egy sokkal erősebb fegyverekkel és páncélzattal ellátott harci droid változat. B2-nek is nevezik, én pedig a múltkor bemutatott Phase 1-es, prototípus béta verzió következő lépcsőjeként Phase 2-es változatnak fogom titulálni. Tekintve, hogy a Galactic Battlegroundsban ez a változat a 2. elérhető SBD erősségi fokozat. A Naboo-i invázió, és a naboo-mezei csata egyértelműen és minden kétséget kizáróan megmutatta a sima B1 droidok hiányosságait, és gyengeségeit, ezért a Kereskedelmi Szövetség, a Techno Unió, majd később az egész CIS széles körben, és egyre terjedő mennyiségben kezdték használni helyettük az újabb, és erősebb super battle droidokat.

Első és legfontosabb hiányosságukat akkor javították ki a szeparatisták, amikor a super battle droidot függetlennek tervezték meg a droidvezérlő hajóktól. A régi B1esek a hátukon cipeltek egy hátitáskát, nagy antennával, ami révén folyton kapcsolatban kellett legyenek a vezérlőhajóval, ami ha megsérült, vagy felrobbant, a droid használhatatlanná vált beérkező jel és utasítás nélkül, és stand-by-ba került. Az SBD nem függ az irányító hajótól, nincs hátitáskája sem, és függetlenül mozog. Bár azért instrukciókat ő is kap, de azok végrehajtásában önállóan dönt, és a rutinokat egyedül futtatja. Az SBD vevőegysége a testén belül, a páncélok alatt van, így az ellenséges tűztől védettebb. Nagy hibája azonban, hogy átmeneti tárolókba menti az adatait, és elő-elő fordul vele, hogy ha a célpont eltűnik előle, “elfelejti” mit is akart, nem üldözi tovább ha már nem látja, ekkor új célpontot keres.

Másik nagy előnyük a múltkori anyagban már részletezett vastagabb páncélzat. Egész robusztus lett a droid, duranium vázát vastagpáncéllemezek védik. Tekintélyt parancsoló megjelenésük félelmetes volt. Maga Dooku gróf is SBD testőrt állított maga mögé a Geonosisi páholyba, ekkor még nem voltak magnaőrök, így egy-két super battle droid az adott pillanat top kategóriás droid védelmét jelentette.

Harmadik előnyük pedig a komolyabb tűzerő. A jobb csuklóra szerelt kétcsövű lézerágyú erősebb, ráadásul ún. Trishot fegyverrendszerrel van felspécizve. (Sorozatlövésre alkalmas rendszer.) Bal kezük lecserélhető egy gránát/aknavetőre, az a robot már tényleg kőkemény, ők lesznek majd a Phase III-asok, róluk legközelebb. A sima SBD tud külső fegyvereket is használni, de a nagy kezük miatt nem igazán szoktak puskát, pisztolyt, stb.-t használni, a beépített dual lézerágyú bőven elég szokott lenni. Ha azt sem használják, mondjuk menetelnek, vagy már győztek, az SBD sokszor felemeli az alsó karját könyékből, maga előtt felfelé állítva egyfajta nyugalmi helyzetben tartva a kezét.

Nehéz gyalogsági droidként a Ph.2-es SBD komoly büntetést volt képes adni az ellenségnek, keményen odacsapva, mind a B1 harcidroidokhoz képest, mind a Ph.1-es béta verziójú SBD-khez képest is. Ha le is győzték, az SBD akár súlyos sérülések után is képes volt tovább harcolni, nyilván sokkal kisebb hatásfokkal. Viszont a tűztűrő képessége kicsi volt, az SBD akár ki is gyulladhatott, lobogó lánggal emésztve fel a robotot.

A Phase 2-es SBD tudott beszélni is, a Galaktikus közös nyelven kommunikálva egymással, vagy az ellenséggel, ha szükséges. Hangjuk azonban nem passzolt a gigászi termetükhöz, fura kontrasztot adva ezeknek az óriásoknak, aki egérke hangon cincogtak.

A super battle droidok még más színűek voltak kezdetben a Geonosison, bár később a hagyományosnak mondható kék páncélfestés volt az autentikus, ismert a tompa szürke színtől kezdve egészen az ezüstösen csillogó fémes variánsig. (A jet superbattle droidokról nem is beszélve.) Mindenesetre a Galactic Battlegroundsban is visszaköszön az ezüstös alapszínű festés, amire kék színnel festik fel a felségjeleket, nyilván megkülönböztetve a fázisokat.

A Phase II Super battle droidok viselkedése elég agresszív is lehetett, elmenve egészen addig, hogy saját egységeket löktek, ütöttek félre az útból, pusztán azért, hogy ők maguk előbb érhessenek az ellenséghez. Egyrészt le is nézték az elődjükként használt sima harci droidokat, másrészt támadóprogramjuk sokszor felülírt más, logikus érveket, és semmivel nem törődve törtek az ellenség közelébe. Hasonló esetet már a Geonosison is láthattunk, ahol vörös battle droidokat ütöttek félre, felbosszantva magukat azok gyengeségén, tehetetlenségén.

A Baktoid Művek milliárd számra gyártott a háború alatt a superbattle droidokból, csak úgy ontva őket a futószalagokról. Ám minden ellenére sima harci droidokból mégis többet gyártottak, mivel azokat már korábban elkezdték gyártani, és az újabb droidfajták megjelenése után sem állították le a sima droidok gyártását. Hiába voltak már minden régi droidnak SBD megfelelői, sőt, még újabbak is, például mortaros aknavetős superbattle droidok, légvédelmi SBDk, nehéz ismétlő gépágyús SBDk, speeder bikos SBDk, és orray háton lovagló lángszórós SBDk, a kis harci droidok olcsósága, és tömegtermelése a háború végéig megmaradt. Ennek ellenére a superbattle droidok a CIS hadseregének fontos erejét képezték, és minden csatában megjelentek, egészen addig, míg Darth Vader le nem állította a Császár parancsára a CIS termelését.

A Galactic Battelgrounds játékban a CIS-t irányítva a Troop centerben gyárthatunk superbattle droidokat. A Phase 2-esSBD nyilvánvalóan a második korszakban gyártható csak, ha feljebb lépünk a következő technikai korba, a Phase 2-es SBD továbbfejleszthető Phase 3-assá. Az SBD neve ekkor (bár felül trooper szerepel) alatta már valóban super battle droid. Egy Super Battle droid előállítási költsége 25 food, és 35 carbon.

Ez nem vészes összeg, a második korszakban azért az embernek már gyűlnek a nyersanyagok, bár folyton fejlesztgetnünk kell, de ez az ár korrekt. A Phase 2-es SBD 35 HP-vel rendelkezik, azaz annyi az “élete”. Lőtávolsága 3 egység, sebzése 8. Ha gyártunk párat, elkezdhetjük a fejlesztésüket. Ez még nem teszi őket Phase 3-assá, egyszerűen javíthatunk a Phase 2-es SBD tulajdonságain. Például a páncélján. Kell egy War center, egy háborús központ, ahol 2 dolgukat is fejleszthetjük. Építsünk hát kis geonosisi lényeinkkel egy War centert! Az első balról az ikonok közül a light armor, azaz egy könnyű páncélzat.

Ez 200 kajánkba és 100 novánkba kerül, egyszeri kiadásként, viszont az összes SBD +1/+1 armort fog kapni. (Ez ráépül a Béta verziónál fejlesztett +1 védelemre, úgyhogy azzal együtt immár +2 egységgel vastagabb a páncéljuk.) Ehhez mérten elég lassúak is, azért gyorsabbak, mint a phase 1esek, de még mindig elég méltóságteljesen lépdelnek. Szerencsére ebben a korszakban már ezen Phase 2-es típus super battle droidokon tudunk majd gyorsítani, lehet javítani a sebességükön!

Rögvest keressük meg ezt a lábakat ábrázoló ikont, mely az úgy nevezett lighter armor, azaz a vékonyított páncéllemez. Ez nem gyengíti a droidot, azaz ugyanazt a védelmet tudja garantálni, ám egy vékonyabb, azaz kisebb súlyú páncéllemez ráépítésével! Ezzel gyorsul is az SBD, ha leperkáljuk a 100 foodot, minden troop center egységünk 5 százalékkal gyorsul.  És ezzel még nincs is vége! Kattintsunk a portable scanners ikonra! 

Ez egy hordozható scanner, mely használatával a droid jobban fel tudja térképezni a területet, mintha távcsöve lenne. 225 kajánkba fog kerülni, viszont minden troop center egység kap +2 látótávolságot, azaz messzebbről észreveszi, és megtámadja az ellenséget, valamint kap +2 lőtávolságot is, azaz nem csak észreveszi, hanem tüzet is tud rá nyitni 2 kockával messzebbről is. Király. Ráadásként még a negyedik ikon hasznos lehet, ez az úgy nevezett cooling sleeves, ami egyfajta hűtőhüvely, nem hevülnek túl a lövöldözésben, ezáltal jobban lőnek, és nagyobbat sebeznek.

Ezzel a fejlesztéssel minden sikeres lövés +1-et sebez majd. Ez a fejlesztés 250 foodba és 150 novába kerül, és ez is vonatkozik az összes SBD-re, sőt, az összes Troop centerben gyártott egységünkre, kivéve a légvédelmi droidjainkat, valamint már a páncélos gépeinkre is.

A Phase 2-es SBD ennyit tud. Ebben a fejlesztettségi állapotban már gyorsabb, erősebb, messzebb lát. Pillanatnyilag tehát sebzése 8+2, lőtávolsága 3+2, pajzsa 0+2/1+2. Remek fejlődés, ami MÉG fejleszthető majd tovább, egyike tán a játék legerősebb gyalogsági egységének. Ebben a fázisában már korrekt erőt képviselnek. Az ellenfél katonái is körülbelül ugyanilyenek lesznek ebben a pillanatban, viszont ahogy múlik az idő, ha pusztán a Troop center egységeket nézzük, az olló egyre jobban fog nyílni, és a CIS lassan dominálni kezd majd. A következő lépés a heavy, azaz a gránátvetős Super battle droid lesz, amit nevezhetünk akár Phase 3-asnak is, ez a fejlesztés a következő korszakban nyílik majd meg számunkra, ami 175 foodba, és 300 novába fog kerülni.

Arra az ikonra kell majd kattintani, amire a képen rátettem az egeret, és máris elkezdhetjük a brutális gránátvetővel felszerelt Superbattledroidok gyártását! Erről azonban majd a következő cikkemben számolok be, mert hogy lesz egy Phase 3-as SBD custom figura is!

Tekintsétek meg a custom Super battle droid phase 2 figurámat!

Custom B2 Super battle droid figura elölről


Custom SBD 2.fázis figura hátulról


Custom SBD phase 2 figura balról


Custom superbattledroid ph.2 figura jobbról


Köszönöm, hogy a CustomStarWars látogatója vagy! Gyere vissza máskor is!

írta: Rostás Norbert 2014.03.27., a figura készülte évekkel azelőtt.