Mira

Mira egy női fejvadász, akivel a 2004-es KotOR2 (Knights of the Old Republic the Sith Lords) című játékban találkozhattunk idáig először, és egyetlen alkalommal. A Világos Oldalt követő főszereplő csapatához csatlakozni is fog, és vele tart mindvégig, de a Sötét Oldali játékosoknak is többször meggyűlik vele a baja majd Hanharrt irányítva, és vele kapcsolatos különféle videók során is felmerül majd Mira, de csak mint egy NPC, azaz nem irányítható karakter. Mira hangját Emily Berry kölcsönözte.


Mira mint a Régi Köztársaság oly sok árvája a Mandalori Háborúk miatt vesztette el a szüleit. Ám az ő szülei, így Mira is, mandalori volt, azaz szemben az idáig említett karakterekkel az ő szülei az agresszor, mandaloriai hadsereg tagjai voltak. A háború alatt és után a Régi Köztársaságba csak úgy özönlöttek a menekültek, így került az ifjú Mira is a Régi Köztársaságba, még pedig Nar Shaddaa menekült szektorába. Igazából kényszerből lett fejvadász, egyszerűen valahogy meg akart élni, és a bűnös városban a legkönnyebben gyilkolással lehetett krediteket keresni. Az ellenséges környezet, és a kegyetlen szakma nagyon hamar megkeményítette a lány lelkét. A játékos ott találkozik majd először vele, és a másik helyi fejvadásszal, a vuki Hanharral. Mint említettem, csatlakozik is majd hozzánk, ha Rossz oldali Exilet irányítunk. De a játékot be lehet kicsit csapni, mert az azt vizsgálja, hogy ekkor milyen oldal felé tendál a főszereplőnk az Erőben. Tehát ha még ekkor a Rossz oldalon vagyunk, mert csináltunk 1-2 disznóságot, csatlakozni fog hozzánk Hanharr, de utána sok jó dolgot művel megfordíthatjuk a karakterünk sorsát, akit befejezhetünk a Világos Oldalon. S ez igaz fordítva is, Dark Siderek is begyűjthetik Mirát, ha az elején még picit ügyelnek arra, hogy a képzeletbeli origó fölött legyenek, azaz egy picit a JÓ oldal felé tendáljon a karakterük, majd megnyerve Mirát elkezdhetjük az ámokfutásunkat, egy erős Sith Tanítványt nevelve szegény Mirából. 🙂 

A két fejvadász kapcsolata egyébként régebbre nyúl vissza. Hanharrt ugyanis korábban egyszer felbérelték, hogy ölje meg Mirát. Ezt meg is próbálta. Becsalta egy csatornarendszerbe, amit előtte elaknásított. Döbbenten vette azonban észre, hogy Mira, különleges képességének köszönhetően, képes az aknák közt lépdelni, látja őket, és nem aktivál egyet sem, és szépen kezd kisétálni a neki szánt csapdából. Hanharr ezért utána rohant, hogy akkor személyesen ölje meg, ám eközben rálépett egy saját maga által lerakott aknára, mely felrobbant, és súlyosan megsebesítette a wookiet. Mira hallva a robbanást, és a vuki haldoklását visszament érte, és kimenekítette az égő, robbanószerekkel teli pokolból, ezzel megmentve az életét. Azt nem tudta, hogy a wookie tradíciók szerint ezzel életadósságra kényszeríti Hanharrt, de erre ő nem is tartott igényt, ő csak megsajnálta, és segíteni akart. Hanharr azonban tombolt a dühtől, mert úgy érezte, hogy ez gyengévé teszi őt, és őrlődött azon, betartsa e népe ősi hagyományait, és szolgáljon-e egy embert, vagy szegje meg a törvényt, így feloldozva magát a kínos kötelesség alól. A wookie illemkódex szerint azonban ezt muszáj megtenni, ami szinte megőrjítette Hanharrt, mert gyűlölte az embereket, és nem akart egytől ennyire függeni. Hanharr tébolyult agya ekkor azt a mentséget találta ki a wookie számára, hogy a wookie kód rossz, és gonosz dolog, mely élő halál állapotot idéz elő egy vuki számára, főleg ha egy olyan göthös kislánynak kéne a “szolgája” lenni, mint Mira. Hanharr minden gyűlöletét Mirára vetítette ki, és folyamatosan üldözte, időről időre megfenyegetve, hogy megöli őt. Szinte vadászott rá, néha jól megszorongatta a nyakát, fojtogatta, és a levegőbe emelte, élvezettel nézve a rúgkapálózó lányt, közben az arcába dörmögve, hogy egy napon örömmel fogja őt megölni, ha eljön a megfelelő idő. Hiába mondta neki Mira, hogy szabad, nem tart igényt az életadósságára, a wookie egyetlen módot látott csak szabadsága visszaszerzésére, ha megöli a lányt. 



Mikor Mira tudomást szerzett arról, hogy Hanharr összeállt Visquis-szel,aki GOTO egyik Squidhead (polipfejű) alvezére volt, hogy elkapják az Exile Jedit, Mira is akcióba lépett. Mind a két fél terveit alaposan keresztülhúzta az ügyes lány, aki elkábította az Exilet, mikor azt “meghívta” Visquis a Jek Jek Tarrba, ahol a búvóhelye volt.

mira_exile1 találkozása
mira_exile2 beszélgetés

Mira ugyanis felvette az Exile Jedi űrruháját, amit az még a Peragus aszteroidán viselt, mikor ki kellett mennie az űrbázisból, és abban ment be a mérges gázokkal védett lebujba, saját magát kiadva az Exile Jedinek, ezzel alaposan megtévesztve Visquist, és Hanharrt is. 

mira bemegy a jekjek tarrba az exile helyett
mira_visquis barlangjába jut

A történet itt Nar Shaddaan is jelentősen eltér majd a Jó Oldali és a Rossz Oldali játékosok számára. A világos oldaliak Mirát irányítják majd, a sötét oldaliak Hanharrt. (Utóbbit a Hanharr cikkben részleteztem, abban a bivaly erős wookie megöli Mirát, ezért számunkra ebben a cikkben ez lényegtelen.) A Világos oldal sztorija szerint a gonosz maffiózó, Visquis elkapja a bázisára behatoló Mirát, elkábítja, aki legközelebb az arénában tér magához. Visquis ekkor ráereszti Hanharrt.

mira az arénában ébred

Ha ügyesen irányítjuk Mirát, van esélyünk győzni, bár a wookie sokkal erősebb, mint a lány. A dolog különösen nehéz, ha Mirát nem léptetjük fel az Exile szintjére! Ezt a profi játékosok általában kihagyják, ugyanis ha a szintlépéseket már most elvégezzük a még nem Jedi Mirán, akkor nem kapjuk meg a szintenként járó Erő pontjait! Hiszen most még csak fejvadász, és csak az általános képességeit javíthatjuk a szintlépésekkor kapott pontokkal! Aki fél Hanharrtól, pár szintet léptetheti Mirát, hogy picit erősebb legyen, de érdemes minél több szintet meghagyni addig, míg végre Jedi lesz, mert utána minden szintlépéskor Erő képességeit is fejleszthetjük majd! Persze enélkül viszont nehezebb lesz legyőzni most a vukit. Mindenki döntsön, ahogy kíván. Aki csak túl szeretné élni a párbaj, felpumpálhatja Mirát, de aki később számítani akar rá, mint Jedi segítőre, az mindenképp tartalékolja a pontjait későbbre, és próbálja anélkül legyőzni a vukit. No meg a később falkában érkező Kath hound lényeket.

No meg az Ubese harcosokat. De Hanharr ezúttal sem hal meg, hanem súlyosan megsebesülve az aréna földjén marad fekve. Visquis persze ezúttal is ráengedi a kath houndokat a győztesre, miután azokat is legyőzte Mira, álcázta magát, és átsettenkedett az őrök közt, belülről kinyitva a zsilipet beengedte akomplexumba az ajtó előtt várakozó Exile Jedit, hogy majd az kiossza az Ubese harcosokat, és a Viszkist, majd ő elegánsan távozott egy vészkijáraton át.

mira_veszkijarat

Több sem kell az Exile Jedinek, rendet vág az Ubese warriorok közt, melyek Visquis speciális fekete seregét képezték, majd megkereste a fődisznót is, aki nem tudván, hogy hol rejtőzzön el az Exile elől, bezárkózott az arénába, ahol előbb még Hanharrékon röhögött fentről nézve a párbajukat. A jó Exile megszánja a falevélként reszkető squidhead maffiózó vezért, de hiába kímélné meg az életét, mert a banda igazából nem az ő irányítása alatt van, hanem bizony GOTO itt is a fővezér, akinek beépített emberei vannak még Visquis elit testőrségében is, akik egy adott jelre gazdájuk ellen fordulnak, és G0T0 parancsára megölik az általunk megkímélt Visquist. Miután az őrült jeleneteknek vége, és az aréna kiürül, ezúttal is megjelenik Kreia, aki meggyógyítja a haldokló wookiet, és ismét életadósságra kényszeríti, alaposan megzsarolva őt, szolgasorba kényszerítve, saját magához láncolva a wookiet.

Mira hűen kíséri majd az Exilet kalandozásaik során mindenhova. Bár a lány lelkileg sérült, hiszen a sok gyilkolászás megölte a lelkét, egyfajta baráti viszonyt építhetünk ki vele. Aki férfi Exilet választ, az meglepődve fogja észrevenni, hogy Mira lesz az egyetlen lány, aki nem nyomul ránk, sőt, koncepciózusan visszautasítja majd a mi közeledésünket is, így vele (mivel érzelmileg halott) románckodni nem lehet majd. (A “románckodni” szót a VV5 Christofel nevű játékosától szedtem, köszönet érte a mesternek.) Ám mégis, ha elég nagy benyomást szerzünk, Mirából jó kis Jedi Sentinelt képezhetünk majd. Az erős lány jó szolgálatot fog tenni, és megtérülnek majd az elején megspórolt szintléptetések is, ha jól felpumpáljuk az Erő képességeit. De ne felejtsük el, Mira Jediként is megőrzi két jellegzetes képességét, miszerint tud az aknák közt mászkálni, anélkül hogy felrobbantaná őket, és a csuklóján levő fegyverből paralízis dartoktól gránátokig mindenféle robbanó és kábító lövedéket képes az ellenségbe pumpálni!

mira_paralisis_dart

Mira olyan erős lány, hogy akár meg is bízhatjuk őt a Dxun bolygóra küldött különítményünk vezetésével, simán felszámolja majd a Sith bázist 2 szabadon mellé választott társunk segítségével. Ha az Exile és csapata megérkezik, vagy mondjuk inkább lezuhan Malachorra, és Kreia átáll a Sith-ekhez, Trayaként parancsot ad Hanharrnak, hogy szálljon szembe az őt fenyegetőkkel, és végezzen (esetünkben) a közben Jedivé avanzsált Mirával. Mira a zuhanást túlélve félig kábán tér majd magához, és elindul az Exile után, hogy segítsen neki Traya ellen, de nem veszi észre, csak a végén, hogy Hanharr követte.

mira_malachor

Úgyhogy ismét megküzdenek, ki tudja, immár hányadszor, és Hanharr ismét, sokadszor marad alul. Akár fénykarddal, akár Erővel, akár lőfegyverrel harcolunk ellene, Mira ezen a szinten már sokkal erősebb a wookienál, és alaposan elveri őt, mely végén eldöntheti, hogy mi legyen az ezredszer is legyőzött, sérült vuki sorsa. 

mira_blaster_hanharr
mira karddal simán legyőzi hanharrt
mira_razza hanharrt rővillámokkal

Életben hagyhatja megint, megkímélve, ami nem biztos, hogy jó Hanharrnak, de véget is vethet a földi szenvedéseinek, rajtunk áll, ám ezen döntésünk a játék végére nincs kimenettel. Hanharr könyörög majd, hogy öljük meg, mert ezek az életadósságok már megőrjítik, így nem élet az élet, szenved, sérült, testileg és lelkileg is. Ha megadjuk neki a kegyelemdöfést, nem kapunk ezúttal rossz pontot, a játék ezt egyfajta eutanáziaként értelmezi. De tudjuk, ha meg is kíméljük, akkor is meghal, mikor a bolygó felrobban majd a Bao-Dur által üzembe helyezett Mass Shadow Generator miatt. 



Mira sorsa a végén is kettéágazik. A Jó Oldali játékosok egy olyan jóslatot kapnak majd a haldokló Trayától, hogy Mira befejezi az élet vadászatát, (hisz azelőtt fejvadász volt), és elkezdi végre ÉLNI azt. A jóslat szerint Mira sokáig fog élni, s mikor majd meghal, akkor azt saját döntéséből, valaki megmentéséért teszi, nemes Jediként feláldozva magát valakiért. 

A rossz Mira azonban a Sötét Exile által sokat tévelyeg majd az élete során, sok gonoszságot művelve, sok Jedit megölve. Végül ő maga lesz az üldözött, akire mások vadásznak, s mikor fordul a kocka, elnyeri méltó büntetését, és mikor megölik, számot kell adjon mindenért. 

Tekintsétek meg a custom Mira figurámat is!

custom Mira figura elölről

mira_custom figura

custom Mira paralízis dart csuklófegyverével céloz

mira_custom

custom Mira hátulról

mira_custom_hátulról

custom Mira Jedi

hanharr_custom_hátulról

Köszi hogy a CustomStarWarst látogatod! 
 

írta: Rostás Norbert 2011.11.01. a figura készülte évekkel azelőtt.