TSF Telos Security Force

A Star Wars rajongók gyakorta rövidítve TSF-ként tesznek említést egy szervezetről. Ne tévesszen meg senkit, nem a Tessedik Sándor Főiskoláról beszélnek olyankor, hanem a Telos Security Force nevű szervezetről, melyet magyarul talán Téloszi Biztonsági Erőknek fordíthatnánk.

A szervezet, mint ahogy nevéből sejthetjük is, Telos bolygó biztonságáért volt felelős, már azelőtt is, mielőtt a bolygó felszínét gyakorlatilag letarolta a Jedi Polgárháború, de azután szerepük talán még fontosabb lett. Ezekben a nehéz, sötét időkben a TSF felszorult a bolygó fölé épített Citadel Station nevű mesterséges űrállomásra, ahonnan volt hivatott felügyelni a bolygó újjáépítését, életre keltését szolgáló munkálatokat, melyeknek összefoglaló neve Telosian restoration project lett. Dolguk azonban egyáltalán nem volt könnyű, mert a munkájukat sokszor megnehezítették érdekellentétek, hol a korrupt kormánnyal, hol a helyi maffiával, hol a mindenhol jelenlévő, pénzéhes és etikátlan Czerka vállalattal összeütközve. 

Mikor az Exile Jedi és kis csapata megérkezett a Citadel Stationre, (magyarul Citadella Állomásra), a TSF lecsapott rájuk, és letartóztatta a 3 embert, az Exilet, Kreiát, és Atton Randot.

A vád szerint ők robbantották fel a Peragus Bányászkolóniát, ahonnan nem csak Telos, de szinte a fél Köztársaság kapta az üzemanyagot. A kivizsgálás alatt a TSF nem tudta megakadályozni, hogy Brianna, a Handmaiden besurranjon a lezártdokkba, és ellopja az Ében Héját, és benne a szorgosan serénykedő kis robotot, T3-M4-et.

Ez a veszteség, és az igaztalan vád igen érzékenyen érintette az Exile-t, és a csapatot. A nehezen induló kapcsolatuk ellenére a Telos Security Force és az Exile mégis szoros együttműködésbe kezdett, mikor egy körözött bűnöző, Batu Rem, beférkőzve a TSF soraiba a börtöncellájukban próbálta megölni a foglyokat.

az exile sokat segített a telosi security forcesnak

Miután végre elengedték őket, az Exile Jedi több alkalommal is segített a biztonsági kérdésekben a nehéz helyzetben levő TSF-nek, elkaptak két szökevény fejvadászt és Batonot, valamint lefülelték egy helyi bűnszervezet vezetőjét, a duros Samhan Dobot, aki fegyverekkel kereskedett, feketepiacon értékesített javakat, és még az újjáépítést is fenyegette. 

Sőt, később, mikor Darth Nihilus flottája megtámadta Teloszt, az Exile csapat megsemmisítette a Sötét nagyúr hajóját beszivárogva a Ravagerbe, legyőzték Nihilust majd protonbombákkal felrobbantották a hajóját. 

telos_felé közeledik nihilus flottája

Ezután visszatértek, és segítettek a Telos Security Force katonáinak az utcai harcokban is, mikor a Sith-ek már a Citadella állomáson randalíroztak. Sok helyütt azonban kialakult egy állóháború a frontokon, ott egyik fél sem merte megindítani a támadást a másik ellen. Ezeken a frontokon nagy segítséget jelentett a TSF katonáinak a közben megérkező Exile.

tsf_álló front

Mindebben segített barátja, a Mandalore, és az ő mandalori különítménye, néhány Onderoni milicista, akiknek annak idején segítettek Thalia királynőt védelmezve, sőt, még a Dantuinról is kaphat segítséget egy jó Exile, ha annak idején segített megvédeni a Khoondát. A támadást az Exile precízen előkészítette, egyeztetve a TSF helyi rangidős tisztjével, majd Jedi társaival, (az én harmadik végigjátszásomkor konkrétan a képen éppen Disciple-lel, és Bao-Durral), majd együttes erővel megsemmisítették az agresszor Sith osztagokat, kisöpörve mindenhonnan őket a Citadella Állomásról. 

a_koonda militia_is_segít megvédeni telost
tsf_commander
tsf_vs_sith exile disciple baodur

A Telosi Biztonsági Erők parancsnoka, Dol Grenn volt ezidőtájt, akivel bár nem indult barátságnak a történetük, hálás szívvel engedte útjára az Exile Jedit. Az Exile az útja során sem felejtkezett el a nehéz helyzetben levő Telosról, és lezsírozta Voggával, a Nar Shaadda szektor Hutt főnökével, hogy az üzemanyagot fog szállítani a peraguszi katasztrófa miatt masszív „benzinhiányban” szenvedő Telosnak. 

tsf_grenn



Télosz bolygó, vagy ahogy hivatalosan nevezik Telos IV a Telos rendszer negyedik bolygója volt a Külső Gyűrű Kwymar szektorában. Stratégiailag nagyon fontos szerepe volt, egyrészt elhelyezkedése miatt (hiperűrútvonal vezetett ide), másrészt gazdasági és katonai utánpótlást, háttér országot jelentett a vele szövetséges Régi Köztársaságnak. Telos csodás vegetációját azonban a kegyetlen Sith-ek porrá bombáztatták, mikor Telos nem adta meg magát, Darth Malak és admirálisa, Saul Karath planetáris bombázással ripityomra lövették a bolygófelszínt. A dühöngő Sith flotta ezután Dantooine felé vette az irányt, és lerombolta az ottani Jedi Templomot is. A Jedi Rend egyik túlélője, Atris elmenekült, és taktikai lépésként Telost választotta menedékként, hiszen azt épp most lőtték cafatokra a Sith-ek, nem valószínű, hogy ott keresnék, főleg nem a fagyos északi sarkkörön, a jeges, hegyekkel tűzdelt Hoth-hoz hasonló világon. Pár értékes relikviát kimenekítve ott alapította meg új Akadémiáját, ahol körbevette magát Echani lányokkal, és abban bízott, egy nap újraszervezheti a szétzilált Jedi Rendet. 


Kis idő múltán a Köztársaság is megjelent a bolygón, és megépítette az egyenlítői terület fölé a Citadella állomást. A TSF volt hivatott a rendre vigyázni, valamint a kulcsfontosságú területeket őrizni. Ilyenek voltak például a hangár bejáratok, a TSF főhadiszállás, de nem volt ritka a folyosókon egyedül, vagy párosával járőröző TSF katonák látványa sem.

telos_citadel_station

tsf_hangar

A mesterséges űrállomás komplexumai között ingyenes űrkomp járatok szállították át a munkásokat, a civileket, a bolygóra látogatókat, és mindenkit, akinek a másik komplexumban volt dolga, hogy a munkák zökkenőmentesen tudjanak folyni minden egyes blokkban, vagy ahogy Téloszon nevezték, „modulban”.

telos_shuttles

A Téloszi Biztonsági Erők felkérték a mezőgazdaságban igen jártas Ithoriai népet, segítsék Telos újjáteremtését. A kopár, terméketlen felszínt ráadásul maró légkör vette körül, ezért először is egy pajzsrendszert kellett kiépíteni, mely búra alatt elkezdődhetett a légkör megtisztítása. Az Ithoriaiak megépítették a pajzsot, légkört, időjárást varázsoltak a sivár bolygó fölé, majd elkezdték betelepíteni a megfelelő növényekkel, lassan helyreállítva a bolygó flóráját. Itorról, Onderonról, és Dxunról hoztak jól túlélő, igénytelen, gyorsan szaporodó növényeket, virágokat, fűféléket, fákat, melyek lassan élettel, és oxigénnel kezdték ellátni a bolygót. Ezután következhetett a fauna, azaz állatfajok betelepítése, kényes egyensúlyban tartva a táplálkozási láncot, azaz hogy legyenek növényevők, és az azokat „szabályozó” ragadozó állatok is.

telos_platói már növényekkel és állatfajokkal

A Teloszi újjáépítési project a Jó Oldalon teljes sikerrel zárul, az ithoriaiak szent helyeket hoztak létre, csodás kis oázisokat, burjánzó erdőket, pompás vegetációt, nemzeti parkokat, melyek turisták ezreit vonzották ide szerte a Galaxisból, ezzel fellendítve a bolygó turizmusát is. 

Mindez persze sok idő volt, és nagyon nehéz volt végrehajtani, mert a Bumani Tőzsde (maffia), a Czerka Corporation, és más érdekcsoportok mindent megtettek, hogy megakadályozzák az újjáépítést, a rendet, hisz nekik elemi érdekük volt, hogy a zavarosban halászhassanak, korrupció legyen, és a project minél tovább tartson, és ebből nekik minél több csurogjon. Ugyanakkor folyamatosan támadták az Ithoriaiakat, miszerint nem értenek a dolgukhoz, rosszul végzik a munkát, és a rendelkezésükre bízott pénzt is elsinkófálják, lassan csődbe víve a projectet. A TSF ezért minden komplexumot monitorozott, katonáik folyamatosan járőröztek, gyakorlatilag rendőri funkciókat is betöltve.

tsf_allomas jarörözés

Az Exile és csapata pedig közben lent a felszínen (is) megtisztította a területet a Czerka zsoldosoktól, a bűnözőktől, akik még a régi téloszi katonai bázist is megszállták. Ebben segített az Exile Jediéknek a Zabrak Bao-Dur is, aki már régóta egyedül próbálta lent féken tartani a sok zsoldost, és bűnözőt, hogy ne szabotálják az újjáépítési projectet. Megtisztították a földfelszínt a zsoldosoktól és thugoktól, kisöpörték a katonai bázisról a sok gonosztevőt, sőt, mikor a hangárban rájuk uszítottak egy különleges teloszi tankdroidot, azt a brutális, toronymagas, lángot, jeget, lézert, plazmát okádó monstrumot is le kellett verjék, hogy felszabadítsák a komplexumot. Ezt a droidot miniatures figuraként is megszereztem, olyan jellegzetes karakternek találtam.

telosi_tank_droid
telosian_tank_droid miniatures

Tekintsétek meg a custom TSF katona figurámat is!

Ha visszaemlékszünk azokra a rebel fleet trooperekre, akik az Epizód IV, Az Új Reményben védték a Tantive IV-et, azonnal észrevesszük majd a hasonlóságot a két katona közt. Ez a csepp formájú sisak nagyon jellegzetes a fejükön, olyasmi, mint egy biciklis védősisak, és ez a kék színű egyenruha, de végül az egész dizájn nagyon hasonló. Ha egyfajta evolúcióként tekintünk rájuk, akkor bár a Rebel fleet trooperek időben ugye évezredekkel később jelennek majd meg, de mivel őket már korábban láttuk a mozifilmben, bizonyos, hogy a KotOR készítői az ő koncepciójuk alapján tervezték meg a TSF uniformisát és sisakját.

rebel_fleet_trooper

custom TSF katona figura elölről

tsf_katona_custom2

custom TSF figura közeli

tsf_soldier_custom figura

custom Telos Security Force katona oldalról

tsf_soldier_custom_oldalról

Köszi hogy a CustomStarWarst látogatod! 
 

írta: Rostás Norbert 2011.06.27. a figura készülte évekkel azelőtt.