Neimoidiai hivatalnok

Filmes custom figurák – Neimoidiai hivatalnok

A neimoidiaiak egy humanoid (emberszerű) faj, mely távoli genetikai rokonságban áll a Star Wars univerzumának egy másik fajával, a közeli rokon duros fajjal. Megjelenésükben ezért több hasonlóság is megfigyelhető, például az orr és fülkagyló nélküli arc karakterisztika, és a zöldes, kékes bőrszín, bár a Neimoidiaiak bőre szürkésebb, mint a Durosoké, de gyakran megfigyelhető a fenti színek valamely keverékárnyalata is a szőrtelen bőrükön. Szemük nagy, és van pupillájuk is, mely vízszintesen kettéosztja a szemgolyót. Szaglószervük a szemeik alatt helyezkednek el, melyek egyfajta mirigyek, nem nevezhetőek orrnak. Fejükön több helyütt is dudorok vannak, jellemzően a homlokuk tetején, akár párosával is. Külalakjuk részben azért fejlődött így ki, hogy alkalmazkodjon szülőbolygójuk, Neimoidia környezeti viszonyaihoz, ahol sokkal nagyobb a gravitáció, mint Duron, és az éghajlata is sokkal nedvesebb, párásabb, és ködösebb.

A Neimoidiaiak, mint ahogy nevük is sugallja, a Neimoidia bolygóról származnak. Később gyarmatosítottak a szektorukban még pár bolygót, ezeket Cato Neimoidia, Deko Neimoidia, Koru Neimoidia névre keresztelték. A neimoidiaiakat általában mohónak, lustának, és korruptnak tartják: Tehetős tagjaik nagy vagyonokat harácsoltak össze, melyért szinte bármire képesek voltak. Ugyanakkor gyávának is tartották a faj képviselőit, akiket könnyen be lehetett ijeszteni, mert rettegtek a harctól és a nyílt konfrontációtól. Híres Neimoidi volt például a Clone Warsból ismert Mar Tuuk kapitány, aki egy taktikai géniusz volt.

Tuuk kapitány nagy csapást mért a Köztársaság flottájára, és bár sokat tanulmányozta és ismerte Anakin Skywalker taktikáját, nem számított arra, hogy az egyik tropára lőtt cirkálót Anakin torpedóként fogja belevezetni a Neimodiai cruiserébe. Valamint megemlíthetjük a filmekből ismert Nute Gunray, Rune Haako, Lott Dod triót, akik a Kereskedelmi Szövetség oszlopos tagjai voltak, melyből a többi szeparatista bolygó csatlakozása után létrehozták a Független Rendszerek Szövetségét.

(Ez az ún. CIS, mely a Klón háború végéig a Köztársaság fő ellenlábasa volt.) A Clone Wars 3. évadjában Lott Doddnak például sokkal több szerepe lesz, létfontosságú vitákban, és diplomáciai küldetésekben fog felbukkanni többször is, szinte mint egy bírósági perben, úgy érvel majd ellenfeleivel pro és kontra, teljesen saját szempontjaik szerint próbálva majd például meggyőzni a Toydariai nagytanácsot.

A neimoidiaiak szürkés, zöldes bőre izgalom, vagy félelem hatására (ami valljuk be elég gyakran megtörténik velük) elszíneződik és ideiglenesen rózsaszínűvé válhat, tüdejük pedig igen élénken kezd működni, és egy majdhogynem fájdalmas, görnyedt testtartást vesznek fel. Ezért született meg a Galaxis-szerte ismert mondás: “A neimoidiai az egyetlen faj, amely az egész testével retteg.” A sok elfojtott félelem, meg az egészségtelen életmód miatt a Neimodiaiak köztudomásúlag nagyon betegesek voltak, és hírhedt vírusgazdák voltak. Egy vicces mondás szerint a legfontosabb neimoidi exportcikk a C típusú agyrohasztó vírus volt, mellyel gyakorlatilag a kereskedő hajóik által az egész világot elfertőzték. (Ezért egyébként Neimoidia sokszor karantén alá is került.)

A neimoidiai újszülöttek egyfajta lárvaszerű állapotban látják meg a napvilágot, és nem a szüleik gondozzák őket, hanem hét éves korukig egy közös kaptárba hagyják őket fejlődni, ahol igencsak kevéske élelemmel vannak ellátva. A neimoidiai lárváknak elkeseredett harcot kell folytatnia mindenért, ezért korán megtanulják, hogy az erős életben marad, a gyenge elhullik, így nevelve rá őket már gyermekkorban, hogy gátlás nélkül elvegyék másoktól, ami kell nekik. Sokan ezzel magyarázzák az átlag neimoidiai jellemének negatív vonásait: a kapzsiságot, mohóságot és alattomos kétszínűséget.

A legsikeresebb, (tehát a legkapzsibb, legmohóbb és a legalattomosabb) Neimoidiak sokra vihették, fajuk őket taníttatta ki, belőlük lettek a hatalom vezetői, őket delegálták világszerte fontos pozíciókba, és ők képviselték őket a szenátusban, gyakorta kerültek be az üzleti világba, valamint a Kereskedelmi Szövetség vezetőségében is.

A kevésbé tehetséges neimoidiak otthon maradtak, és Neimoidián jutottak valami hivatalnoki álláshoz, vagy esetleg valami nagyobb neimodiai mellé szegődtek, jobb esetben tanácsadóikká váltak, rosszabb esetben pusztán talpnyalóik lehettek.

A Neimoidiai tisztségviselők szerették a különböző rangokat, melyek növelték az egyén státuszát a társadalmukban. Az adott ranghoz mindig valamilyen reprezentatív ruházat is dukált, mely a státusznak megfelelően kifejezte a viselője gazdagságát, szociális helyzetét, és pozícióját a Neimoidiai társadalomban. A köpenyeknek, szőtteseknek, és fejfedőknek szimbolikus jelentése volt, sokszor még a szín és az anyag is árulkodó volt. Apropó fejfedő. Valóban SZINTE minden Neimoidiain van valamilyen fejfedő, ám az a mondás, hogy nincs Neimoidiai sapka nélkül, és hogy még holtában is sapkában lesz eltemetve, nem igaz.

Hiszen a filmben többször is láthattunk hajadonfőtt Neimoidiai tisztségviselőket, a nagy kopasz fejük azonnal szemet is szúrt nekem, ezért én is egy ilyen fejfedő nélküli Neimoidiai udvarnokot készítettem el custom figuraként. Ez a fehér ruhás neimoidi udvarnok akkor látszódott a háttérben, mikor Padme Amidaláék elindították a támadást Theed ellen. Nute Gunrayék meg vannak döbbenve, hiszen arra gondoltak, hogy a harc a városon kívül, a Naboo mezején fog történni, és megijedtek, hogy a csata rájuk is kifejthet valamilyen hatást. A háttérben 2 udvarnok rettegve dugja össze a fejét, ha értenénk Pak-pak nyelven, bizonyára azt hallanánk, hogy jaj, most mi legyen, merre meneküljünk…

Mivel a karakter eléggé a háttérben van, és nincs róla hivatalos referencia fotó, alkalmas volt egy kis customozó szabadságra. A bőrét ezért egy zöldesszürkés árnyalattal festettem meg, a szeme pedig piros lett. A többi dolog adott volt, így került rá egy fehér köntös, és így került le róla a sapka. Mivel nekem nagyon tetszik a szeparatisták hadigépezete, kedvelem a gépeiket és droidjaikat, szinte szükséges volt, hogy a polcukon szerepeljenek pár Neimoidiai is. A boltban is kapható 3 vezéregyéniség mellé szerettem volna egy különlegesebb karaktert is, ezért készítettem el egy fehér ruhás neimoidiai hivatalnokot, tanácsadót, talpnyalót, vagy nem is tudom mi lehetett a státusza az alkirály sleppjében, de mindenesetre jól nézett ki mögöttük, mint ahogy a polcomon is jól néz ki.

Tekintsétek meg a Neimoidiai figurámat is!

Custom Neimoidian hivatalnok figura elölről


Custom Neimoidiai udvarnok figura


Custom Neimoidi tanácsadó arca közelről


Remélem tetszett az anyag, gyere vissza máskor is a CustomStarWars oldalra!

 A cikket írta: Rostás Norbert 2011. 01. 03. (a figura készülte évekkel azelőtt.)