Sandtrooper tizedes fekete

Filmes custom figurák – Fekete váll-lapos Sandtrooper tizedes

A Birodalom rohamosztagosait arra is kiképezték és felszerelték, hogy túléljék még a legkönyörtelenebb sivatagok körülményeit is. Ők lettek a Sandtrooperek, más néven a sivatagi rohamosztagosok, akik hőszabályzott alsóruházatot viseltek páncélzatuk alatt. A fejlett hűtőrendszer a páncélzaton kívül a sisakot is hűtötte, ezzel jelentősen megkönnyítve a katona dolgát a hőségben. A leszigetelt illesztékek és a por/homok szűrős légzőnyílások mentén nem jutott be a homok a ruházat belső részébe még a homokviharok alatt sem. A különböző színű váll-lapokkal megkülönböztetett sandtrooperek mindegyikének felszereléséhez tartozott a víz ellátmány, valamilyen hordozható sátorféleség, és egy tartós rádiós kommunikációs egység.

Azonban egy sivatagi bolygós küldetés még mindezek mellett is egy rémálom volt a rohamosztagosok számára. Egy sivatagos felszín nem sejtetett túl sok jót, csak az állandó iszonyatos hőséget, és a gyorsan jövő homokviharokat. A Tatooine-on pedig tudták, hogy még számíthatnak a helyi veszélyekre is, például a krayt sárkányok és a tusken fosztogatók támadásaira is. A sandtrooperek egyébként ugyanazt a páncélt viselték, mint a sima rohamosztagosok, csak a felülete be volt vonva egy hővisszaverő réteggel, és a kesztyűjük jobb hőviszonyokat teremtett. A szűrős légzőmaszk a sisakon belül a homokviharok ellen volt jó főleg, míg a polarizált lencsék a vizuális tájékozódást segítette a vakító fényben. A sisakban volt egy beépített commlink (adó-vevő) is. A Sandtrooperek hátitáskájában volt a rádió nagytávolságú adásait segítő erősítő, mely által akár segélyhívást is lehetett kezdeményezni. A szokásos BlasTech E-11 blasterek mellett a sandtroopereknél gyakran látunk valamilyen ismétlő puskát, vagy akár gránátvetőt is. Speciális kiképzésük révén képesek irányítani a helyi állatokat, például megülik a dewback lényeket is, ugyanakkor elboldogulnak a helyi sivatag-specifikus járművekkel is, mint például a „sail barge”, azaz a Jabba jelenetben látott homokvitorlás.

Terrik kapitány vezetésével a Zéta osztag volt az, amelyik lejött a Tatuinra, hogy megkeressék a menekülőkabint és rakományát. AZeta squad két híresen jól képzett alakulatból állt, az Alvien és a Drax csapatból. Egy sandtrooper, akit  Davin Felthnek hívtak tagja volt ennek az osztagnak, és miután szemtanúja lett Beru néni és Owen bácsi kivégzésének, később kilépett az osztagból, és lázadó informátor lett, átállt hozzájuk. Davin Felth egy rövid szerep erejéig a Force Commander játékban is feltűnik, ahol Brenn Tantor alatt szolgál a tutorial pályák egyikén.

Battlefront sorozatban a sandtrooperek a megszokottól eltérő szerephez jutottak. A Battlefront 1-ben a sandtrooperek  heavy trooperként funkcionálnak, de nevezik őket shock troopernek is, de egy teljesen más értelemben, mint ahogy azt tárgyaltuk a Thire parancsnokot és shocktroopereit bemutató korábbi cikkemben, ugyanebben a rovatban. Ezúttal egy nehéz rakétavetőt cipelnek, és ők a legveszélyesebb ellenfelei a lázadó páncélosoknak.

Még a Tatooine Dűne tengerén sem használhatjuk őket eredeti szerepükben, semmilyen sivatagi bónuszuk nincs, nudli. Sőt, a BF2-ben még messzebb távolodnak eredeti szerepüktől, mikor is egy fajta légidesszantost csináltak belőlük, amit imperial marine-nak neveztek el, ez egy erősebb verziója a normál tie fighter pilótáknak, őket inkább arra javasolt használni, hogy behatoljunk velük az ellenséges anyahajóban lövöldözni, és robbantgatni.

Jedi knight, Jedi Academy, és a Knights of the Force játékokban a sandtrooperek egyáltalán nem sivatagi katonák, hanem egy külön rohamosztagos katonai fegyvernem a Birodalom hadigépezetében. Nincs 4 váll-lap színük sem, csak a sima narancs pauldront viselik, és egy erősebb verzióját jelképezik a sima rohamosztagosnak. Gyakran egy nehéz ismétlő puskával tüzelnek ránk, vagy egy Merr Sohn rakétavetővel, ezért ők tényleg veszélyes ellenfelek. Hűséges olvasónk Roland, alias Darth Styker készített nekünk egy remek kis screenshotot, mely azt a jelenetet illusztrálja, amikor a sandtrooperek megtámadták a jawa sandcrawlert (homokkúszó járgányt), mikor megpróbálták visszaszerezni a szökevény droidokat és az ellopott terveket.

Fekete váll-lapos tizedest párszor láthattunk a filmben, mind az Új Reményhez köthető. 

Először akkor volt pár fekete váll-lapos tizedes a filmben, amikor leszállnak a Tatooine-ra, hogy megkeressék a menekülő kabint, és benne a terveket. Itt épp két fekete váll-lapos sandtrooper tizedes és/vagy közlegény keresgél a képen. Senki nem tudja azonban, hogy hogy és mikor lett páncéljuk saras. A sár ugyanis föld/homok és VÍZ, és a sivatagban bizony abból van a legkevesebb. Ráadásul még csak most érkeztek meg! A megoldás kulcsa a háttérben mászkál! Ugyanis a landoló jármű (shuttle) gyakran a katonák mellett más is hoz a felszínre, pl. AT-PT-ket, mobil artillery-ket, és dewbackeket is. Más nem történhetett, egy dewback odapottyantott a rámpára, mikor kifelé hajtották, ebben megcsúszott pár katona, és jól belehasalt. Másképp hogy lehetnének máris maszatosak pár másodperccel a földet érés után? 🙂

Itt vannak ismét, de már letörölték a trutyit. Azért úgy nem akartak bemenni a városba… 🙂 Most épp Luke Skywalkert és az idős Ben Kenobit állítják meg a Tatooine jelenetben. A landspeedert bekerítették a sandtrooperek, bajban lennének, ha Kenobi nem alkalmazna egy elmetrükköt a szakasz vezetőjén, hogy meggyőzze, tovább mehetnek. Néhány fekete váll-lapos sandtrooper a landspeeder mögött ácsorog.

A harmadik jelenet azért érdekes, mert ekkor láthattuk azt a felderítő robotot is, melyet a Power of the Force sorozatban eleve egy fehér váll-lapos őrmesterhez adtak annak idején. Ez egy Mark IV típusjelzésű járőrdroid, mely nem rendelkezik fegyverzettel, ám kitűnő megfigyelő és lehallgató egység, ami még az illegális rádiójeleket is észleli. A jeleneten egy fehér, egy fekete, és egy narancssárga pauldronos katona is látható, ahogy a hangár felé igyekeznek. A fekete van a kép középpontjában féloldalt.

A negyediken megérkeznek, de vajon minek… Ismét megbizonyosodhatunk arról, hogy Kenobi erősen túlzott, mikor a birodalmi rohamosztagosok precíz lövéseire utalt a jawa homokkúszó oldalán, egy osztagnyi „elit” sandtrooper nem képes eltalálni Han Solót és környékét! Tíz méteres körben körbelövik őt, miközben Han simán leamortizál pár narancs, fekete, és fehér váll-lapos sandtroopert, akik fejvesztve rohannak valami fedezék mögé, és ímmel-ámmal visszatüzelnek pár értékelhetetlennek minősíthető lövéssel.

A Millenium Falcon elszökik, és az Alderaan felé veszi az irányt. A hangár tetején pár fekete pauldronos sandtrooper magatehetetlenül nézi a koréliai hajót, nem tudják megakadályozni, hogy elszálljon. Azonban gyorsan felrádióznak a bolygó körül őrködő birodalmi csillagrombolóknak, hogy azonnal kapcsolják le a szökevény kalózhajót.

Régen, amikor kitaláltam, hogy kéne csinálni egy fehér váll-lapos őrmestert is, akkor még CSAK az ún. POTF izomváltozat, más néven szteroidos sivatagi rohamosztagosokat lehetett kapni. Ma már azonban jobb választék áll a gyűjtők rendelkezésére, ízléses doboz dizájn, arányos testalkat, kitűnő kiegészítők, és remek mozgathatóság jellemzi a mai fehér váll-lapos őrmestert. Nekem azonban még egy izom narancssárga POTF sandtrooper váll-lapját kellett átfestenem, és homokszerű festéssel „piszkolnom” a páncélt, hogy létrehozhassak egy custom fehér váll-lapos sandtrooper őrmester figurát. Nem igazán szeretem a piszkolt, és sérült festésű custom figurákat, de egy homokvihart túlélt sandtroopernél indokolt lehet egy megviseltebb páncélzatú katona elkészítése is egy customozó számára.

Tekintsétek meg a Custom fekete váll-lapos tizedes figurámat is!

Custom fekete váll-lapos sandtrooper tizedes figura elölről


Garindan bemószerolja a menekülő csapatot egy sandtrooper tizedesnek rádión


Custom sandtrooper tizedes figura elölről koptatott és homokszerű festéssel díszített variáció


Custom fekete pauldronos sandtrooper tizedes figura hátulról egy durva homokvihar után


Custom fekete pauldronos sandtrooper tizedes figura jobbról


Custom fekete pauldronos sandtrooper tizedes figura balról


Custom sandtrooper figurák


Remélem tetszett az anyag, gyere vissza máskor is, mert még sok minden lesz itt a CustomStarWars-on!

 A cikket írta: Rostás Norbert 2010. 02. 18. (a figura készülte évekkel azelőtt.)