Visas Marr

visas dombornyomású referencia fotója

Visas Marr a Star Wars: Knights of the Old Republic II: The Sith Lords nevű Star Wars játék egyik fő karaktere. Visas azután bukkan fel először a hajódon, miután láttad az őt bemutató filmetűdöt, (mikoris Darth Nihilus atyai szeretete jeleként, nevelési szándékkal éppen fojtogatja). Ez a filmbejátszás akkor aktivizálódik, ha már valamelyik irányban kb. 1/4 részig elkötelezted magad az Erőben – azaz ha a Light Side, vagy a Dark Side előmeneteled már kezd mélyebbé válni. Ezután mikor először visszaérsz az Ében Héjába valamely küldetésedről, meg kell küzdened Visas-szal a Starboard Dormitory nevű hajókajütben. Ha legyőzöd őt, csapattagoddá válik, csatlakozik hozzád, és a végén még a szerelmét is neked adja, vagy legalábbis az általad irányított Exile Jedinek. Ő lesz az egyik legerősebb és ezáltal az egyik legértékesebb segítőd, ugyanis ő egyike azoknak, akiket már kész Jediként kapunk meg a játék alatt, (a másik Kreia) tehát Visas már a csatlakozásakor birtokolja az Erőt, és képes lézerkardot is kezelni. (Erre még te sem leszel hosszú ideig képes, míg Bao-Dur össze nem rakja az első lézerkardodat.) Ráadásul Visas már elég mélyen elmélyült a Sötét Oldal erejében, mire megismered, tekintve hogy Sith Apprentice (tanítvány) volt, ezért KITŰNŐEN alkalmazza a támadó jellegű, Sötét Oldali Erőket, remek Erőhasználó lesz belőle! Szerintem nem is lesz szükséged a harci tudományaira, nyugodtan tedd a pontjait a Charisma (karizma), és a Wisdom(bölcsesség) mutatóira, és senki sem lesz képes ellenállni az ex-Sith lány „varázslatainak”, aki végezetül egy brutál erős Jedi Sentinel lesz!

visas_wisdom_charisma

Visas egy Katarr nevű bolygón született. Visas faja, a Miraluka faj egyébként vak, de annak ellenére, hogy fizikailag nem látnak, az Erő segítségével mégis érzékelnek mindent, és mindenkit. (Ezt az érzékelést nevezik Force Sight-nak, azaz Erő Látásnak, melyet ha jóban leszel Visas-szal, akkor megtanít neked. Ezzel a technikával képes leszel átlátni ajtókon, látod majd vele, hogy ellenséges, avagy szövetséges karakterek vannak-e a túloldalon. Ráadásul ha ezt elsajátítod, 500 XP és 10 Erő pont lesz a jutalmad, mely hozzáadódik a Erő pontjaidhoz.)

Ő az egyetlen túlélője annak a pusztításnak, melyet jelenlegi mestere, Darth Nihilus művelt a Katarr bolygóval. Mikor Nihilus rájött, hogy egy titkos Jedi találkozó van a Katarron akkor az Erő segítségével iszonyatos pusztítást végzett a bolygón – elnyelte, elszívta az Erőt, így minden élő teremtés elpusztult, kivéve az erős, vagy szerencsés Visas-t. Visas érzékszerveiben visszhangzottak az ártatlan fajtársainak néma sikolyai, látta, érezte a körülötte haldoklók fájdalmait, ami rosszabb volt, mintha ő is meghalt volna. Ő maga is kiürültnek, összetörtnek, nyomorultnak érezte magát. A társain kívül is még valamit elvesztett – amihez kötődött, és ami által élt, az Erőt. Borzalmasan szenvedett, de valahogy túlélte. Mikor képes volt feltápászkodni, elindult a Katarri romok között, hátha talál még túlélőt, de másba botlott, Darth Nihilus-ba!

A Sith Lord megkísértette őt. Az Erőtől megfosztott, vak lány érzékszerveibe úgy plántálta be Katarrt, sőt, az egész Galaxist, mint egy borzalmas, Sötét Erőtől duzzadó komplex rendszert. Visas ezt először megtapasztalva inkább meg akart halni. Az Erőtől megfosztott Galaxis olyan volt Nihilus elméjén keresztül, mint valami kupac kő és hús, melyet a rajta élők érintése, sőt, egyáltalán a jelenléte összemocskol, megfertőz, mint valami járvány, mint a pestis. Nihilus megmagyarázta a zavarodott, vak kislánynak, hogy ettől a fertőtől meg kell szabadítani a világot, minden élő lényt ki kell végezni, csakis úgy tisztulhat meg az Univerzum.

Ez az eszme, ez a sötét látomás súlyosan károsította azt az Erő Látást, melyre a Miraluka fajnak szüksége van, hiszen CSAKIS erre támaszkodhattak, tekintve, hogy saját szemükkel nem tudtak meggyőződni az ellenkezőjéről. Visas nem tudott védekezni, Nihilus új „látást” adott neki, majd az erős kislányt magával vitte, hogy szolgájává tegye őt, majd a későbbiek során, mikor is Visas-ból egyre erősebben törtek ki az Erőérzékenységének jelei, Sith tanítványává, „apprentice”-évé tette.

visas_marr_darth_nihilus

Évekkel később Visas, és Nihilus is, rezgéseket érzett az Erőben, melyek az Exile Jeditől származtak, és cselekedetei visszhangoztak az Erőben. Nihilus nem tudta azonosítani a jelek forrását, Exile-t, de Visas igen. A lány nem árulta el, mit érez. Nihilus ezért egy kis szokásos búcsúfojtogatás után elküldte Visas-t, és megparancsolta, hogy vizsgálja meg a szokatlan jelek eredetét, és iktassa ki azt.

Visas megtalálta az Ében Héját, pont akkor, amikor az Exile valami küldetésen volt. Ezért elbújt a Starboard Dormitory nevű kajütben, és mikor Exile visszatért, ott állt Visas neki háttal, a fal felé nézve. Exile hiába kérdezte, hogy ki ő, és mit csinál itt, nem kapott választ, viszont Visas megfordult, és csendben, vészjóslóan beindított a fénykardját.

visas_támad

Ez egy igen félelmetes, sokatmondó jelenet volt, úgy tűnt, hogy Visas Nihilus fojtogatása miatt eltökélte magát, hogy megöli a Számkivetett Jedit. De nem járt sikerrel. Exile legyőzte, megsebesítette, sőt, még a fénykardját is kettévágta.

visas_terden

A lány eszméletlenül esett össze. Exile megkímélte a merénylő életét, és bevitette az Ében Héja medikai szobájába. Ez zúgolódást váltott ki a társai között, főleg Handmaiden, és Kreia nem örült, hogy egy Sith nővel kell egy fedél alatt utazni tovább. Atton azonban segített az Exile-nak begyógyítani a sebesült Sith lány sérüléseit, és miközben Visas élet funkcióit stabilizálták, elmesélte Exile-nak, hogy a Miraluka faj vak, de egy magasabb dimenzióban mégis látnak valahogy, és megemlítette, hogy bolygójukat titokzatos, és halálos erők elpusztították. Exile érezte, hogy van még Jóság a lányban, de érezte a fájdalmakat, és a szomorúságot is, ami áradt belőle. Miután Visas felépült, Exile felajánlotta neki, hogy maradjon vele, dolgozzanak közösen, változtassák meg a múltat, és építsenek egy jobb jövőt együtt. Így történt, hogy Visas Marr elhagyta Darth Nihilus-t és a Jedi Exile-nak ajánlotta szolgálatait (és még titkon a szívét is).

visas_latas
visas_gyogyitasa

Lenyűgözte őt Exile könyörületessége, jósága, hite, ereje, és karizmatikus kisugárzása. Visas-t lassanként ismét magához ölelte a Világos Oldal, és megosztotta az Exile Jedivel az egész életét, szomorú múltját, sőt, megtanította az Erő Látásra is. Arra azonban nem volt hajlandó, hogy Exile-t elvezesse volt mesteréhez, Nihilus-hoz. Attól tartott ugyanis, hogy szíve választottja még nem lesz kész egy ekkora megmérettetésre. Ugyanakkor Visas előre látta, hogy a dolgot csak odázni lehet, elkerülni nem – mert a két férfi a nagyon közeli jövőben elkerülhetetlenül meg fog mérkőzni.

Ettől a pillanattól fogva Visas mindenben segítette az Exile Jedit az útjukon, miközben kutatták a túlélő Jedi Mestereket. Minden helyre elkísérte Exile-t, ahova útjuk során eljutottak, váll-vállnak vetve harcoltak, és ha kell, életét adta volna érte. (Apropó: ez is Visas állandó mondata: My life for yours! azaz Életemet (adnám) a tiedért!)

visas_my_life_for_yours

Közben a többi lány (Mira, és Brianna a Handmaiden) is versengeni látszott Exile kegyeiért, csak Visas Marr, a gyönyörű Miraluka lány volt továbbra is visszafogott. Pont ezért meglepő, hogy vele lehet tán a legjobban belebonyolódni a végén a nagy LÁV-ba! Mint említettem, Visas úgy találta meg a Számkivetettet, hogy érzékszerveivel ráhangolódott az Erőben, és követte a nyomát. Valami belülről jövő fényt árasztott a férfi, ami vonzotta a vak ex-Sith nőt. Kiderül bizony, hogy tetszel neki, mármint az általad alakított Exile tetszik neki, csak ennek Visas nem ad hangot, csak a másik két nő. Mindezt addig tartja magában, mígnem a végén eljuttok Nihilus-hoz, és kiderül, hogy szembe kell szállnod vele a Ravager nevű hajóján, ezért bemész majd meditálni a szobádba a nagy párbaj előtt egy kicsit. Ekkor bejön Visas, és kér, hogy ne menj. Kiderül, hogy aggódik miattad, és eleinte nem ismeri be, de végül igen, hogy nem pusztán félt az erős mestere ellenében, hanem vonzódik irányodban. Ekkor könyörög, hogy legalább miatta ne menj el, ne hagyjad itt őt, mert nem akar egyedül maradni, ha téged esetleg Nihilus legyőzne. Mondjad neki, hogy mennem KELL baby, a főnököddel meg KELL ütközni. Ragaszkodhatsz innentől a Jedi kódexhez, és mondhatod neki, hogy nem léphetsz vele úgyse kapcsolatra. Vagy mondhatod azt is, hogy le kell verned Nihilust, de utána haza fogsz menni Visas-hoz, aki megvár. Vagy pedig ott maradhatsz, és bevallhatod, hogy te is vonzódsz hozzá. Én ezt is kipróbáltam… 🙂  Ekkor Visas igen boldog lesz, és bevallja, hogy rég szeret, MINDIG is szeretett, az Erőn keresztül már Sith-ként is vonzódott hozzád, ne felejtsük el, ő Miraluka, tehát az Erőn át lát MINDENT, és téged is érzett, – bár vizuálisan még nem látott. Ezért megkér egy vizuális meditációra, egy „virtuális Miraluka sexre”, hogy együtt „menjetek fel az Erőre, mint az Internetre”, kapcsolódjatok, és hangolódjatok egymásra, így képes lesz látni téged. Oh igen, ha megteszed, nem vagy igazi Jedi, ha nem teszed meg, nem vagy igazi férfi, szép kis dilemma. J Mindegy, mentsd el, és nézd meg a remek kis videó inzertet! Térdeltek majd egymás előtt, egy kék erőaura vesz majd körbe, ami lüktet, ti csukott szemmel egymással lesztek az Erőben, és eléggé egymásra cuppantok. Kicsit olyan, mint a Pusztító című Stallone filmben! A jövőben a film szerint a nyálas, testnedves, és esetleg fertőző nemi együttlétek helyett egy kis gépet tesznek a fejükre a párok, mely az agyat stimulálva a két szereplőnek nemi örömet fog okozni. Ez a virtuális szex adhatta az ötletet a készítőknek a fenti Visas-Exile jelenethez. 🙂

visas_exile_mandalore_nihilus

Ezek után Visas, együttesen az Exile Jedivel és Mandalore-ral összecsapott régi mesterével, Darth Nihilus-szal a Ravager fedélzetén. Bár Darth Nihilus nagyon jól hárítja az Erő-alkalmazásokat, és szinte csak karddal lehet sebezni, Visas képes lesz támogatni a két fiút hátulról, míg azok agyba-főbe gyepálják Nihilus-t, addig ő villámokkal tudja rázni, el tudja szívni életerejét, sőt, még mielőtt a harc kirobban, és éppen csak hogy beindítják a többiek a fénykardjaikat, Visas már „beköszön” egy kellemes Halál mezővel volt mesterének.

visas_death_field

Majd végezetül legyőzték őt.  A hajóhíd felé, vagy már a hajóból kifelé menekülés közben rá fogsz találni majd egyszoba ajtajára, melynek a neve egyszerűen csak „Cell Door”, azaz Cella Ajtó. Visas meg fog állítani, és megkér, hogy hadd menjen be utoljára meditálni, ugyanis EZ volt Visas cellája a hajón.

visas_cellaja

(Egy puritán berendezésű, pici szoba, az volt Visas „helye”, mint a kutyának a kutyaház.) Hagyd hogy bemenjen, kap majd egy kis bónuszt a Maximum Erő Pontjaihoz, és segíthet neki elérni a Mesteri Világos, vagy a Sötét Oldali Erőalkalmazási szintet (Light/Dark Side Mastery) ha közel volt már hozzá. Ez a Ravager pálya ezenkívül még többféle módon is segíthet Visas-nak hogy letisztulhasson zaklatott lelke, és hogy megszabadulhasson régi Sith múltjától. Először is, miután legyőzitek Darth Nihilus-t, hagyd, hogy odamehessen hozzá, és „láthassa” régi mesterét az Erőn keresztül. Azt is hagyd, hogy elvehesse Nihilus maszkját. A meditáló kamrája is segíthet Visas-nak, hogy visszataláljon a Fényre. Ezen a pályán már kézzel fogható lesz a két fiatal között kialakult érzelmi viszony a fent említett közös „együttlét” után. Mielőtt például a hajóhídra érnek, Visas szól szerelmének, hogy ez az ajtó mögött már Nihilus vár rájuk, pihenjen az Exile egy kicsit, tegyen fel pajzsokat, stb. Exile is aggódik kedvese miatt, és felajánlja neki, hogy maradjon kint biztonságban, míg ők bemennek Mandalore-ral lepofozni Nihilus-t. Visas természetesen azt válaszolja, hogy ez nem lehet kérdés, útja oda vezet, ahova az Exile Jedié, tehát ha ő bemegy, Visas követi, és segíti.

visas_barhova_koveti_exilet

Miután együtt bemennek mind a hárman, Nihilus egy sztázis mezővel lebénítja mind a hármukat. Exile azt mondja, hogy az Ő ötlete volt hogy idejöjjenek, nem Visas-é, hogy védje nőjét. Persze Visas is aggódik lebénított szerelméért, ezért felajánlja Darth Nihilus-nak, hogy inkább visszajön hozzá, és szolgálja őt, csak engedje el az Exile-t,  ne bántsa, ne csinálja azt, amit annak idején vele is tett! 

visas_visszamenne nihilushoz csak ne bantsa az exilet

Szóval mint ahogy ez a két példa, és illusztráció is mutatja a meditálós jelenet után ki tudjuk nyitni a romantikus párbeszédeket, melyek még jobban alátámasztják, hogy ettől a ponttól Visas Marr, és az Exile Jedi egy pár.

Visas Marr elkísérte a főhőst Malachor V holt világára is, hogy az Exile be tudja gyógyítani azt a sebet az Erőn, melyet a Mass Shadow Generator nevű fegyvere okozott még annakidején, a Mandalóriai Háborúk alatt. A Jó vagy a Rossz oldali befejezés után Visas, Exile és a többi csapattag megszöknek Malachorról, mielőtt a bolygó felrobban.

Kevés információ van Visas Marr további életéről. Bár sorsa valahogyan mindenképp Exile „kezében” van. A Jó Oldali befejezésben (az Exile szerelmeként) szerepük létfontosságú lesz a Jedi Rend újraélesztésében. De miután ez megtörténik, Visas egyedül, Exile-t otthon hagyva visszamegy szülőbolygójára, Katarr-ra, hogy utoljára „láthassa” a hazáját, legalábbis Darth Traya jóslata szerint.

visas_onfelaldozasa

Ha a játékot a Rossz Oldalon vitte végig a játékos, rákényszerítheti Visas-t, hogy szúrja le magát, hogy megtörje azt a kapcsolatot, mely puszta léte által erősíti Darth Nihilus-t. Ha megteszi, Nihilus gyengébb lesz, de véleményem szerint ez ostoba dolog. Visas sokkal többet ér, ha veled tart, és együttes erővel püfölitek Nihilust, mintha öngyilkos lesz. Semmi szükség sincs az áldozatára,Darth Nihilus anélkül is legyőzhető! Nézzétek csak meg a most következő illusztrációt, Darth Nihilus alig él, mi meg még szinte nem is kaptunk találatot,semmi nem indokolja, hogy feláldozzuk, elveszítsük Visas-t.

nihilus_csata

Egyébként is, ki szeretne ilyen módon megszabadulni Visas-tól? Én idáig soha nem tettem meg ezt vele, de azért hogy teljes képet adhassak nektek róla, nem túl nagy örömmel, de ezt is bevállaltam egy screenshot kedvéért. Visas annyira szeret téged, hogy ha arra kéred, hát tényleg az életét adja teérted! Emlékeztek a mondatára? „Életemet a tiedért…” Megteszi, ha akarod, és utána meghal a Ravager fedélzetén, miután Nihilus füstté válik. De én ezt még a DS player-eknek sem javaslom egyébként. Visas túl értékes, és érdekes karakter ahhoz, hogy elveszítsük pár rongyos DS pont miatt. Segítene minden szituációban, laza beszólásai vannak, kellemes a hangja (Kelly Hu szinkronja által), érted harcolna, és neked adná még a szívét is. Fogadd inkább el ezeket, és hagyd hogy éljen az Utolsó Miraluka a játékban, és az emlékeinkben!

visas_tamado_poz

Visas Marr-ról

Visas Marr egy fekete színű köntöst visel, melyet derekán egy piros derékkötővel összefog. Szoknyája bal lábánál fel van hasítva, hogy ne korlátozza Visas-t a futásban, és a különféle akrobatikus mozgásokban. Fején egy menyasszonyi fátyolhoz hasonlatos aranyszegélyű bordó fejfedőt hord, mely azonban annyiban eltér a hagyományos fátylaktól, hogy csak a szemét takarja el, nem az egész az arcát. (Tudjátok, ezt hajtják fel a férjek, mikor a pap azt mondja, hogy megcsókolhatod a menyasszonyt.) A köntös csak a válláig ér Visas-nak, a karjait szabadon hagyja, így látható a aranyszegélyű blúza, mely ugyancsak bordó, és rá van húzva Visas FEKETE hosszú kesztyűje. Én a Jó Oldali Visas-t vettem alapul, kinek a fejfedője, blúza, öve, és alsószoknyája is piros, vagy bordó – őt láthatjátok legfelül, a legelső referenciafotón, én azt vettem alapul. A Rossz oldali Visas-nál megfigyelhető, hogy mindezek egyfajta lilás árnyalatot kapnak, és mivel utoljára Rosszként vittem végig a KotOR2-t, így a screenshotok viszont ezt a lilásabb színeket tükrözik. Bár Visas valóban Sith tanítvány volt egy ideig, én úgy tekintek rá, mint Mara Jade-re, aki bár a Császár Kezeként a Birodalom szolgálatában rengeteg gonoszságot művelt, de visszatért a Fényre, és Luke Skywalker feleségeként immár örökkön-örökké a Jó ügyet szolgálta tovább. Visas Marr-ra is úgy nézzetek, mint egy kislányra, akit elvittek a Sith-ek, bezárták egy apró kis kabinba, mint egy kutyát, feltételezhetően ütötték-vágták, fojtogatták, és csak akkor engedték ki, mikor valakit meg kellett ölnie. A lány félelemben volt tartva, de szerencséjére lehetőséget kapott a Sorstól, hogy elszakadhasson a Gonosztól, és visszatérhessen a Fényre Exile mellett, tehát én a képzeletemben őt mint Jó oldali Jedi lányt tartom meg, aki bár megjárta a Poklokat Darth Nihilus mellett, végül visszatért a Jó Oldalra, és az Új Dantooine-i Jedi Rend alapító tagjaként, egy férfi Exile „Mara Jade-jeként” szerető hitvese, és hűséges Jedi társa lett.

Tekintsétek meg a Visas Marr custom figurámat!

Visas Marr custom figura elölről, fegyvertelenül

visas_custom
visas_elol

Visas Marr custom figura hátulról, fegyvertelenül

visas_custom2
visas_hatul

Visas Marr custom figura elölről, vörös custom fénykarddal

visas_marr_custom2

A Custom Visas figurámat egy Visas „miniatures” mellé tettem, figyelmes megfigyelők bizonyára észrevettek egy hibát, pirosra festették a pici figura kesztyűjét, miközben igazából fekete.



Köszönöm, hogy meglátogattad a CustomStarWars oldalt, látogass vissza mihamarabb! 



írta: Rostás Norbert 2008.08.15. a figura készülte évekkel azelőtt.